Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Első rész

áltozással hívják az utazni akarókat, hogy az ő kocsijukon utazzanak oda; így az utast megkí­mélik attól a fáradságtól, hogy mint Németországban, maga keressen utazási alkalmatosságot, ami, főleg kisebb városokban, fél napot is elrabolhat. ­Csütörtökön, április 8-án reggel fél 6 órakor indultunk tovább Velencébe. - Cárinak néhány év után ez volt az első gyalogos útja (korábban volt már Bécsben), ezért jobban elfáradt, mint én. Utunk Dolón, Mirán át Fusináha vezetett, ahová fél 1 órakor érkeztünk. Sokkal jobban megnézhettem a sok száz gazdag velencei villáit most, hogy ezt az utat gyalog tettem meg, mint amikor először Louis-val kocsin hajtottunk erre. Ismét megcsodálhattam a Brenta híres és cso­daszép partját. — [u/122] Mirában egy kétkerekű kordéval találkoztunk, / kocsisa kettőnket 10 krajcárért 7 miglián elvitt. Fusináha érkezve megebédeltünk és közel egy órát kellett időznünk; egyrészt egy gon­dolásra, másrészt az útlevélhivatalban a hosszadalmas ügyintézésre kellett várnunk. - Innen Velence még 5 miglia távolságra van, és láttam a távolban a vízen úszó tündéri és varázslatos várost. Szépséges, csodálatos látvány! ­Már sokallottuk a várakozást és egy, a partnál álló bárkával akartunk áthajózni. Sőt a hajós hívására már készültünk is beszállni, amikor egy vámőr visszahívott, és azt ajánlotta, hogy in­kább várjunk további negyedórát, mert nem akarja, hogy ezzel a haszontalan bárkással indul­junk el. Carl, aki olaszul beszélt vele, megköszönte az őr gondoskodását - míg az öreg hajós egy csomó káromkodást mormogott a szakállába, fenyegető pillantásokkal tekintett ránk, és a düh egészen eltorzította napbarnított arcát. — Végre megláttunk egy fekete gondolát a tengeren felénk siklani, s ez megmentett minket. — Mi­után megállapodtunk a fuvardíjban, beültünk és elhagytuk a partot. — Oly csendesen siklott a gon­dola a tükörsima vízen, hogy lehunyt szemmel érezni sem lehetett a mozgást. — A szárazföldtől Ve­lencéig a hajózható útvonalakat, azaz a mélyebb csatornákat a lagúnák között egész sor cölöp jelzi, amelyek körülbelül egy ölnyire emelkednek ki a vízből; nehogy zátonyra fussanak a hajók. Velencében a város legszélén szálltunk ki, és majdnem az egész városon keresztül gyalogoltunk egy [U/123] locandát 7i keresve. Sokáig nem találtunk semmit, és mindig azokon az utcákon / mentünk, ahol a legtöbb embert láttuk, így értünk a Szent Márk térre. Itt megpillantott minket egy cicero­ne 1 *—és hozzánk szaladt: „Urak! Urak! önök németek? Akarnak lakás? Én majd vezet. Bizto­san most érkeztek Fusinából vagy A/esíréből? én majd mutatok egy jó allogiót' 5 bizonyos Gasi úrnál, nem messze a Szent Márk tér mögött. Gasi úr kedves ember, vezetni fog Önöket és sokat megmutatni." — így hadart ez a vezető, választ sem várva; - örültünk, és hagytuk, hogy oda ve­zessen, hogy a tömeg kíváncsi pillantásaitól megszabaduljunk, mert Itáliában egy vándorló iparoslegény, hátán batyujával ritka jelenség. ­Ennek a Gasi úrnak, akiről azt mondták, hogy magyar születésű, német jellegű fogadója volt, de csak szállást adott, enni nem lehetett nála; egyúttal idegenvezető is volt, így másnap a város minden látnivalóját megmutattattuk magunknak, ezért 8 húszast fizettünk, de neki kel­lett minden kiadást fedeznie. ' 5 Fogadó (olasz). ' 4 Idegenvezető (olasz). Szállás (olasz).

Next

/
Oldalképek
Tartalom