Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)
NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz
det tarték illy értelemben: „Polgártársaim! Örülök lelkesedésteknek, köszönöm hazafi áldozat készségteket, látva, miként ti illy szorgos (Somogyi kitétel, sietős, nélkülözhetlen szavak helyett) dolog időben, puszta hirére az ellen bejövetelének, odahagyva házi tűzhelyeiteket, munkáitokat (aratás ideje levén), siettetek a megye ótalmára. (Biz uram, monda mormogva néhány hang, ez nem jól esik, mert élni kell!) Igazságot adok azoknak, kiknek nem jól esik. De meg kell jegyeznem, miként a megye s hon közjava első, s ezt nem hon, de a féltő pontokon kell oltalmazni! (Igen, de híjába ide bolondították, ellenség nincs.) Az is igaz, hogy az ellenség elmaradt, de épp azért, mert megrettent számaitok s vitézségeitöktől (hahaha! tetszés). Egy kérdést teszek, mondám tovább, mi szebb és dicséretesebb dolog, az e, ha az ellenség sejtve veszteglésteket beront, s itt szomszédságban össze dúlja mindeneteket, elrabolja kedveseiteket, marháitokat, - vagy elmaradva nyugodtan folytathatva munkáitokat, öntudattal, jó lélekkel ezt mondhatjátok: meg tettük a magunkét, bár a gyávák berontani nem merve, elmaradtak. (Nagy tetszés.) Én ugy hiszem ez utóbbi hasznosabb és nagyobb becsületetökre válik. Most vissza bocsájtlak titeket csendes lakaitokba, köszönöm lelkesedésteket, hazaszerető készségtöket, s arra kérlek, hogy valahányszor a vész kiszóllít, szavainknak en[148] gedelmeskedjetek / (szívesen!), meggondolvák, miként mindent közjavatokért, nem magunkért teszünk (Éljen!). Isten veletek! (Kitörő éljenek közli eloszlás.) íme, ilyen a nép! - mondám velem vissza száguldó útitársamnak, nem kell mindjárt Önöknek jajveszékelni. Mormog [ollyan]*, mint vadállat, ha erejének érzetében akarata ellen kényszeritetik, de szelid gyermekként hajtható a magyar, midőn vele bánni tudnak értelmes vezetőik. Ez esetet tanulmányul rovám fel a nép élén álló és élő vezénylőknek! A muszkák bejöveteléröli hir általánossá válván, a magyar ministeri rendelettel egybehangzólag igyekvénk a népet a veszély nagyságához mért lelkesedésre buzditani, miről ugyan semmi kétség sem forgott fen, mert a Dunántúli nép, kivált Sfomogy] megye polgárai, készen várták a haza védelmérei felszólliíást. Vajha igénybe vétettek volna! Az általános felkelési népgyűlések egyik nevezetes pontja Kfaposvárjott a központban volt. Központi főszolgabiró Lipcsey Jónás erélyes buzgalommal igyekezett annak érdekes eredményt szerezni. Volt nép elég, középosztályból szinte elegen, gazdag birtokos s mágnás egy sem! Hogy is? Ezeknek finom orruk megszagolta már a sáfrány illatot*, mint a zsidóké, azon külömbséggel, hogy azok aristocratiai hatalmuk helyre állítását, emezek pénz érdeküket tárták irány tűjöknek, melly mindkettő részerői soha sem a hon, de saját ügyök érdekét bálványozá. Lipcsey barátom kezdé megnyitni a szónoklatot, melly mint őszintén bevallá, sa[149J játa nem levén, jó szándokát hazafiúi tet/tekben kivánja tanusitni, mit dicséretesen minden időben telyesitett is! 0 utánna szinte egy kis fiatal szónok lépett fel, kik után a többszer emiitettem Nagy Sándor derék népszónok emelt szót, az előbbieknél nagyobb hatással, kiemelve a fenyegető vészt, polgári kötelesség telyesitéssel egybefüggölcg, végre a fő urakról említést tevén, kéré őket, hogy ők is szeressék a hazát, s áljának zászlóink alá. Melly szavai után szószékre lépvén, miután a megye népét buzdítva leirám nem csak a közelgő vész nagyságát, de a borús kilátású jövőt, melly e honra várandna az ellen győzelme esetében. Nem hagyhatám megjegyzés nélkül előttem szóllott, külömben elvbarátom fő urakhoz intézett beszélyét, mellyre illy modorban nyilatkozám: „[ami a]* a fő urakhoz intézett beszélyt akár kérelem, [vagy]* akár felszóllitásnak vegyem, nem osztom nézetét az előttem szóllónak. Nem mint kérelmet, mert az ügy szentsége, mint közérdekű magasabban áll, semhogy egyesek kérelmére aljasitathatnék, olly kötelességgel lévén kapcsolatban, mit minden becsületes pol* Megérezte a veszélyt.