Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Rám volt bízva négy öt ló télen, nyáron, Hidegbe melegbe, fagyban és sáronn. Tíz éves koromtól fogva Hol jó kedvel, hol zokogva Húztam vontam, tereltem S történt meg, hogy emeltem: (farkánál fogva) Malyd a kút ostorhoz fagyott a kezem Gyakran, mikor itattam - emlékezem. S a takarmánt nagy sarakba Hidegbe, hóba és fagyba Míg be fele emeltem Sokszor le tenyereltem; S mind ez még azokhoz mérve csak semmi, Mikor gyakran fuvarba kelle menni Rossz utakon, s rossz időkbe Pokovai lepedőbe, A nyeregből hajtani, És szélnek lohajtani. De még az is mind csak nulla — ki álltam. Bár gyakran egy kis szűrbe havonn háltam, Sok vidéket össze jártam, Sok bajt, sok nyomort ki álltam S mindez csak nulla volt ám — Ide hátra a nagy szám! A mint haladtak az évek és a kor, Éppen tizennégy éves valék akkor, Mikor egy meg ölő számot, Élet gyilkoló szerszámot Hozott rám a sors ura, Életem bal fátuma. A mely élve el temetett - fájdalom! De mi haszna — de híjába fájlalom ... A mit el vett a mostoha ... Nem adja azt vissza soha, Semmi féle édesség Míg éltem fákjája ég! Hogy s mint történt? le írni is nagy dolog, Nehéz a toll érzem, ha rá gondolok, Reszket ujam közt a penna: Mint ha nyár levélből volna, Agyam zúg, szivem rebeg, Meg újulnak a sebek.