Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

BALOGH GÁBOR: Honvéd emlékeim

láttam először zsandárt, ki hozzánk be akart jönni, de visza kergettük. Jókor indulva innét, Pápán voltunk ugy 8 órakor, de kevés késés után tova mentünk, tele volt a város német lovassággal. Délre / Devecserbe mentünk, itt etettünk, estve Káptalan Tótiba vacsoráltam Ter- [87] sánszky Lajos szülőinél, a kik a győri káptalannál voltak uri szolgálatban, attya uradalmi számtartó volt. Késő éjj volt, hogy haza érkeztem, kedves jó anyám rögtön meg ismert, a mint szavamat hallotta. Örültünk is, de nagyon sírtunk is a szomorú viszontlátáson. Másnap még ágyban ért Györffy János bátyám, kezdtük újra a sírást, az átkozódást a szomorú végzeten, kétségbe estünk a haza sorsán, magunkra nézve nem törődtünk sémivel. Ily semmit tevésben telt el pár hét, a mikor felhívást kaptunk, hogy jelentsük magunkat Sopronban, a katonai párancs/nokságnál, s a községbiró által kézbesített ezen felhívást elis- [88] mernünk is kellett írásban. Átt mentem Díszeiben, hol Szüts Pál és Ács Ferencz, Bán Sándor voltak honvéd tisztek, velők értekezni. Ezek hajlandók voltak jelentkezni, én azt mondtam, vagy besoroznak bennünket vagy nem - egyik tekintetben sem teszem meg a németnek azt az örömöt, hogy önként helyébe menjek önköltségemen, ha kellek neki vitessen el, s viselje a költséget ő. A fent nevezett pajtásaim elmentek Sopronba, pár napig bezárva tartották őket, fenyegették a besorozással, s csak az mentette meg őket, hogy a Sveitzba menekült Klapka hirlapilag éles támadást tett közzé a németek ellen, kik a fegyver letételénél nyilván köte/le- [89] zett védtelenségét illy galádul megszegték. Az idézést nekem kézbesittő köveskáli biró Nagy Lajos igen hitvány ember volt, nehogy eláruljon, azon napra én eltávoztam hazulról Alsó Örsre Mórocza János bátyámhoz, ott töltöttem néhány mapot; s viszatértem után nem zaklatott senki. Az 1850-ik év elején Egerszegre idéztek, s egyúttal berendelték a falubeli közhonvédekei is, ezekkel, tán hattal, jelentem meg, mindanyit megvizsgálták, de a becsületes orvosok kértemre — mind el eresztették; megszabadultam én is, geleitscheinomat elvették, kaptunk egy aufenthaltscheint, s a horvát őrnagytól, ki ott térparancsnok volt, érintkezésünk idején Kossuth kutya czimet. / Borzasztó rém uralom volt Komárom feladása után, a haza áruioknak bő jutalmazása, s a [90] legkisebb gyanúba levőknek irgalmatlan üldözése. Mindenki, mindennap ki volt téve nemcsak az elhurczoltatás s bebörtönözletésnek, hanem a főbelövetés s felakasztatásnak is. A rémuralomnak valóságos vérebei voltak a zsandárok, kik előtt még magok a német katona tisztek sem voltak mentek a bevádolástól, behatoltak ezek mindenüvé, s nem volt elöttök semi szent. Ezerek szenvedtek vértanúi halált: Aradon 13 tábornok, Pesten Battyányi Lajos, Csányi László, Szacsvay Imre ország gyűlési követ Debreczenben, a függetlenségi nyilatkozatnak fogalmazója — mindannyian bitófán. / Aratása volt a hóhérnak, megteltek zsúfolásig a tömlöczök. Egy tényező maradt életben - [9ij ez Görgei volt, - Klagenfurtba ment, a német zsoldján élt - a haza áruló. Komáromból nagyon sokan Amerikába mentek ki, Rezsnyi őrnagyunk is. Ha kedves jó anyámat anyira nem szeretem, én is kivándorlók, de megborzattam őt érdemetlenül az örök elválás fájdalmának kitenni. Az 1850-ik évet tétlenül odahaza töltöttem kedves anyám házánál két nővéremel, - olvasgattam, segédkeztem kis gazdasága körül, megborzadtam ügyködni azon birák előtt, kik akkor hivatalt vállaltak a némettől. Néha A. Örsre is el mentem, Mórocza Dániel urambátyámat mind anyiszor megtiszteltem látogatásomal, - ő a jó / lelkű rokon, kinek jövömre anyi gondja [92] volt, mindig kért és intett, hogy ügyködjem, vegyem hasznát tudományomnak, de hogy tétlenségemből kimozdítson peresfeleket is küldözgetett hozzám. Egész éven átt nem mozdul-