Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

[202] dűli védőjéhez sorsomnak ragaszkodám, mint hajó törést szenvedett tengerész a desz/ka szálhoz. Ez az emberek társaságán kül mulatott velem, ezt imádom, bár sokszor megcsalt! — de biztató szózata soha nem szűnt meg, ez az Istennek földi bajaink közzé küldött Apostola: a remény! Midőn Zala leirhatlan szépségű bérceiről, gondolataim kedves-bús emlékű enyhelyéröl egy szép esthajnalon az említettem család körébe le lépdeltem, Cs. S. barátom csakhamar azon hirrel lepett meg, hogy G. öcsém álöltözetben a közeli erdőben reám vár, találkozásomat óhajtva. Felkelek, s a nélkül, hogy, mit fájlalok, az emberbaráti családnak jó szivüségét megköszönhetem, a mondott helyre sietek, honnét [többé]* testvéremtől értett körülményeknél fogva, a vidékről távoznunk kelle, hol minden falvak kémek és katonákkal telvék, miről magam is meggyőződtem, midőn a dobok fülrepesztő pergését közelről kelle naponta hallani. Azon hangot, melly még a szabadságérti küzdelemre vészbe parancsolt, egy zenével felért, de most mint zsarnok rém eszköze riada fülembe, kisért néhány percznyi álomra, s riaszta fel annak jótékony öléből. A szükség leleményessé teszi az elmét. Átlátva, miként rögtön kell határozni teendőnk felett, alig hogy pár perczig pihenénk egy agg hársfa lágy pázsitán, M[eszlényi] Jfózsef] barátunk által hű kalauzul adott kerülő éber őrködése mellett, tervhez fogék, melly megmentésünk [203] felett határozandó volt, s melly / hogy jó volt, a kedvező süker bizonyítá. Egyszerű és annyiból állott, hogy Keletre vagy vissza nem mehetvén, miután onnét tolulnak üldözőink, északra sem tarthatván, honnét a Bécs s Pozsony felöl jövő menő utasokba, sőt aristocrata urakba árulókra számithatunk, nyugatnak kelle azon iránynak lenni, mellyen annál biztosabban át evezhetünk, minthogy a Zala vizén tul nincs kém, nincs katonaság. S azon kérdésére Öcsémnek „S e tervnek mi leend végeredménye?" - azt válaszolám, hog}- a Balaton nyugoti sarkánál vissza kanyarodunk. Isten mentsen! - monda ő, hisz ugy ép az ellenségeink markába megyünk! Koránt sem! Kivéve a Sfomogy] megye központján szállásolókat, ott semmi félelmes tömeg nem fenyeget, mert azok épp azon meggyőződésből, hogy mi Balatonon tul vagyunk, erejöket ide íordíták, s igy szerintem elleneink hátuk mögött kevéssé veszélyes állásba jutunk, mint bár merre menve másfelé. Kevés gondolkodás után tervemel elfogadá. Annyi idő után, mig említett maneuvremet irom, megindulánk ha jól emlékszem hold fényes éjben, s egy pár óra alatt a Zala hídjához vezető utat nem találva, ebugatás után egy malomhoz jutánk, hol benünket Zala folyón az itteni molnárnő 30-40 lépésnyire 10 pengő forintért, nagy kérelemre, egy lélek vésztőn át szállított. [204] Mennyivel szabadabban lihegénk, midőn itt az / ismeretlen utazók s pór népen kivül kit sem találtunk, osztrák zsoldosoknak hire sem volt! Kifáradva a hegyen völgyön mászkálás által, egy becsületes parasztnál beszállánk, nyakunkon hordozott táskánkból falatozánk, majd ennek ajánlatára, a gazda szekerén tovább haladtunk azon pontig, hol Balaton széle Somogyra fekvő oldalánál ismét erdőség előtt állánk, mellybe [ismét]* tökéletes elfáradásig addig bolyongánk, míg egy rosz csárdához nem jutánk, hol egy meszely borral szomjamat enyhítendő, én ki az előtt egy pár pint előtt sem hátralék, bizonyosan a fáradság miatt, a szó telyes értelmében le hanyatlottam, csak 3 órai álom után jutva elmém s tagjaim telyes birtokához. Eztán folytatók egész alkonyatig szüntelen erdőben utunkat, itt ott egy két fa vágót vagy pásztort látvák, s nyájaik kolompjait viszhangozni halvák. E nap ismét életem naptárában emlékezetes marad, mert estvefelé a Marót erdeje tetejébe jutva, olly roppant szomj lepett meg, mellyhez hasonlót soha nem éreztem, s még azon körülmény nehezité, hogy e tájon kut vagy forrásról álmodni sem lehete. Öcsémnek s még híven követett kalauzunknak felfedezem bajomat, megkisérténk kikutatni minden lejtősebb helyet,