Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

Örsül szokott utasítással olly modorban állitá fel, hogy a további rendeletig, a városig foglaljanak állást. A nyugtalan vérű fiatalok, kik életükben még forposton nem voltak, elunván az egy helyben veszteglést, öszve verődve, miután a velők találkozott vagy utjokban volt ellenséges elő őrsöket részint megszalaszták, részint levagdosák, egyenesen az ellen tömegének, a városba tartottak. László további parancs osztás végett utánuk menve bámulva tapasztala, miként a fegyelem [meg]* szegett huszárok helyöket elhagyák, sőt a városban zajt s lövéseket hallva azon gondolatra jött, hogy azok bizonyosan az őujonczai. Csekély kíséretével utánok lovagol, s nem csalódott, mire a városba ért, a csata már állott. A 600 főből álló ellen a piacz felé sietett, miután 100-at a barátok falai közzül — bár ezek őket puska lövéssel fogadták, de nem találtak - szétszalasztván a városiak segélyével, s már hős századosuk biztatása és vezérlete folytán össze-vissza zavarva, néhányait levagdalva, a városból kikergették. Őrnagy parancsnokuknak, ki épp a fürdőben volt, egy hajszálban sikerült kiszökése vert hada után, s egy percben mult, hogy foglyul vagy áldozatul nem esett! Mind ez 29 huszár müve! / Mondja már valaki, hogy a huszár nem a csodavilág fia? László szokott komolysággal a zász- [156] lóaljhoz vezetvén vissza fiait, N[oszlopy] kormánybiztos ur Ítélete alá bocsátá a fegyelmetlen, vitéz deliquenseket, ki elmosolygván magát, ezen Ítéletet monda ki: „Vitézek! Ha merészségtek nem sükerül, mint rendelet s fegyelem szegőknek, halál a fejeteken. En azomban, ki a süker embere vagyok, ez egyszeri hibátokat elengedem, de jövendőre helyeiteket megálljatok, mert az engedelmesség katonánál kedvesebb az áldozatnál." — Én szinte öröm dobogó kebellel osztám fivérem nézetét, és a napnak emlékét. Saját könyvnyomdánk létezvén, a huszár kalandot rögtön Piacát alakba nyilvánosság előterjesztendő, kinyomatám. Azon értelmesek sorában, kik szóval tettel [csekély]* tehetségöket a megye s haza közjava előmozdítására áldozni a legnehezebb körülmények közt is készek valának, az örök emlékezetnek lapjára feljegyezni érdemesnek [és méltányosnak]* tartam saját hazafi becsületük, valamint méltányosság tekénletéből kötelességemnek ismerém: Török Antal szép észtehetségü Ügyvédet és tiszttársait Kuthy Lajost [István?] és Nagy Lajost. Vajha! szellemekhez méltó sors jutott volna a derék honfiak osztályrészükül! Eddégelő keblem a süker szerencséjéből merített hazafi üröm hüvelye, tollam a duzs eredményű győzelmek, leküzdött tusák, nép életből virult boldogság, polgári szabadság, alkotmányos jóllét, áldozat készség, hazaszeretet, hazafi erények igénytelen tolmácsa volt. Fájdalom! Az eztán felmerült események, habár ezek közt időszakilag fel tünedeztek is honfi szivre kedvezőn ható egyes jelenetek, azok mint a fellegek közül kivillanó / napsugár tekin- [157] tendők, mellyre csakugyan vész fellegek nehezülve, arany fényét halványa, majd az általa világítandott láthatárt homályossá teszik. De mielőtt a közelgő borús jövő fátyolát lelepleznek, mielőtt fájdalom könyükkel áldoznánk az annyi hazafi tettek dicsőségén épített remények enyésztének, s megtörtént gyász kornak, mellyet az emberi rosz akaratra büntetésül mért az égi gondviselés, mellynek egyetemi ostora az ártatlanságot nem veszi számba, nézzük miként folytának dolgaink, miglen [reájuk]* az átkos zsarnokság istentelen vas igája ez [jogra]* életre született nemzetet halálra, gyalázatos szolgaságra szorítá. Mint emlitém, a Muszkák bejövetele hírére az idegen erök vér szemet nyervén, kevéssé tartózkodtak hazánk földét fertőztetni. [Meg]* Hallók már naponta a horvát szélekröli nagyobb tömegek becsapásának hírét, mire nézve nem késtünk a rendes zászlóalj mellé kirendelt nemzetőri hadtestet lábra állítva a kérdéses pontokon berontott ellenség elejbe küldeni, szükség esetében néperövel támogatandót. Legveszélyesebb pont Legrdd felöl betört seregnél lévén, Kis János nemzetőri őrnagy vezényle pár ezernyi főből álló sereget ellenekben, fivérem addig más helyütt rendezvén a népet, s én a Székváros oltalmazását, fentartását, nehogy a fő erő távollétében a pécsiek által rászedessünk, tartam fő teendőmül. Midőn már a jő