Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

alig setétlóleg látszék előttünk, tavaszi hives éj volt. 1 1/2 mérföldnyi távolra haladva ebek ugatásáról sejtők, hogy falunak kell közelünkben lenni, majd alatta valánk, midőn észrevevők. Attól tartva, hogy ide is valami osztrák katonaság vetődött, miután kikerülni nem lehete, földre bukdosva, majd fel-fel álva a deres fűről, hatoltunk tovább, miglen elhagyva e helyet, beljebb nyomulánk Tolna határaiba, miglen az erdőség által mintegy / elnyeleténk. Bizton [84J haladánk mintegy 4-5 óráig, s hegyen völgyön, erdőn, bokron keresztül törtetve éji 12 óra után, eléggé fáradtaknak érezvén tagjainkat, jónak látók ki választani egy alkalmas nyughelyet, mit egy sötét sürü völgy oldalon ki szemelvén, minthogy az eső hatalmasan hullott, meghúzva magunkat a sürük alatt, miután G. fivérem kis csapatunkat ovakodásra, mint ellenséggel fedezett földön, s egyetértésre a netaláni veszélyben, felszóllitotta volna, édesden lepihentünk — óránként felváltva őrök állitatván ki katonailag. Négy-öt óra hosszat alig aludván, mielőtt a hajnal hasadni kezdett volna, - fel! talpra! jelzés után mindenki talpra álla. Folytatók utunkat, s tájékozásul, a mint megvirradt egy emelkedettebb halmocskáról mértük az irányt, merre haladhassunk legközelebbi átvonalán szülőföldünknek, mellynek tája felé, vándor madarakként természet szerüleg vonzatánk. Igy lön, hogy délelőtti 9 óra tájban, mint a látásunkra megrémült sváb pásztor fiuktól kivehetők. Mórágy alatt terménk, hol [a hires]* haza ellenes, s szellemű Forster lakott, s kinek hihetőleg valamely falubeli érkeztünkről hirt adván, kocsira ült, s hihetőleg felőlünk szinte jelentést viendő Pécsnek, hol német katona kormány volt, útját venni gaz kötelességének tartá — melly gyanú azomban minket legkevésbé sem félemlite meg, hisz hasonló körülményekre, sőt nagyobbakra készen kelle lennünk. Tovább haladva, már több sváb pórokkal találkozánk, sőt tőlük útba igazító választ nyervén, megszoktuk a meglepetést, mit az erdőn s mezőkön foglalkozó népnek okozánk, s a gyermekeket kivéve, kik elszaladtak, majd mindnyájuk bátran tekinte reánk, sőt velők nyájasan beszélgetvén, érzel/mökről is veheténk tudomást, melly [85] kevés kivétellel, bár szolgai modorú, de elégületlen jellemű volt. [Nem sokára]* Erdőböli kibontakozásunk fő vágyaink közzé tartozott ugyan, igy vélvén telyes táj irányt vehetni, de még sokáig kelle abban sokszor utnélkül, de mindég délnyugoti vonalban bolyganunk. Az itt-ott felmerült nyilas, térségnek nem nevezhetem, majd ezt követett hegyek s ezeket felváltó ligetek völgyei enyhítvén utunk hosszadalmát, magában értve azon vidor társalgást, mit sok éices társaink egymássali enyelgése nyújtott. Hlyen volt főleg ifj. Körmendy őrmester, ki e tulajdont szinte mulatságos attyától öröklötté. Utunkban egy üveghutát is megnéztünk e görbe országban, mint legényink nevezni szeretek, honnét [egy pár puska lövésnyi]* csekély távolságra vala Apáti, reám s családomra nézve érdekes falu, hol gyermek koromban gyakran megfordultam, nagy apám itt lakott, forrón szeretve tisztelt anyám szülő földe volt. S igy gyermeki s fiúi szép emlékek kötvén e külömben rideg helyhez, most annál különösb érzetet költe bennem, mert a sors véletlensége akaratlanul hozott épen ide, s olly nemes vállalkozás sugallatából, melly szülőföldem felszabadítása szent célját tárgyazván, e hely iránti kegyelet s hála adóját is beleszőni, szivemnek nagyon jól esett. Ez emlékezetes helytől megválva, olly nemével az érzületnek, melly enyhe könyükre fakaszta, utunkat Köbli felé folytatók, hol egy fogadóba bészálva, pénzünkért alig kaptunk néhány zsemlyéket s egy-egy pint bort. Miként ámulánk, / midőn a fogadóstól megértők, hogy e falu tulajdonosa az ellenség táborába, derék [86] agg Bem tábornokunk erdélyi hadserege ellenében működő tábornok: Puchner. Vajha tudná, milly különös vendégei vágynak jószágán! Gondolánk - mindegy! A nép a mienk, ő csak zsírját huzza, mint hálátlan s érdemetlen, mint sokan a földre, mellynek szabadsága ellen fegyvert hord oldalán. Alattvalói reá nem panaszkodtak, mert tán nem is ismerik, de igen kasznárjára. Itt kibékülvén némileg gyomrainkai, tovább mentünk, s utunk kellemesebb kezde mindinkább lenni, mert a roppant erdőségekből magunkat itt ott kibontakozva láttuk, s