Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

kellő tetemes erővel meggyengült osztrák főerőt a Vértes hegyeknél és ezen kétszeres erővel [3] azt tönkre tévén vonulni át a Duna Tisza közé, és ott a Kassa és Munkács felé benyomuló Muszka sereg eleibe vetve magát a Kazinczy féle Kassa felé operáló 10 ezernyi sereggel is egyesülve előbb egyik, majd másik benyomuló muszka hadtestet vetni visza előnyomulásában; mely tervet azonban Görgey aként akarta végrehajtani, hogy előbb az osztrák haderőt akarta volna Komáromnál tönkre verni és Pozsony felé kiszorítani az országból és csak azután ment volna le a sereg nagyobb részével a Tisza felé a Muszkák elébe, de hát az osztrák a Buda ostroma által elvesztegetett drága időt felhasználva az Olasz ország pacificatiója következtében feleslegessé vált ottani seregrészeket magához vonta, ujonczozott és minden felől ösze gyűjtötte rezerváit, ugy ösze szedte magát, hogy hozávéve a Paniutin muszka tábornok 18 ezernyi hadát is, a mi Komáromnál Concentrait seregünknek jóval nagyobb erőt vethetett eleibe. S így a Görgey terve, hogy a németeket tönkre verje nem sikerült, holott egy nagy tömeg huszárságot ösze rendelvén, azt maga személyesen vezette és azzal az elenséges lovasságot a herkályi pusztán megverte és az osztrák sereg czentrumát ő maga, jobbszárnyát pedig Leiningen a Illik hadtestei viszavonulásra kényszerítette, de Síik osztrák tábornok a balszámyal az ácsi erdőben mindadig erősen tartotta magát, míg Panjutin segítségére érkezeit és az általános viszavonulást fedezte. Mindkét részről sok halott és sebesült fedte a csatatért és a nagyszabású csatának csak is az este vetett végett. A Herkályi mezőkön folyt lovassági csata nagyszerű volt, melyben a két részről több mint öt ezer lovas vett részt és a huszárok telyes győzelmével végződött, a hol azonban Görgey személyesen is ténylegesen beavatkozván fején megsebesült, miről többféle versió keringett, reá fogták, hogy egy huszár- vágta meg, a ki csak azért állott be közhuszárnak, hogy megboszulhassa Görgeyt, a ki az ő bátyát Udvarnoky Bélát Mezőkövesd alatt lelövette; mások gránát szilánkai okozott sebesülésnek mondották; én azonban Kiss Ignáez Károlyi huszár őrnagytól biztosan tudom, hogy a sebesülés ugy történt, hogy Görgey az ő általa vezetett Károlyi huszár divízió élére lovagolva rohant a vasasokra és már közvetlen azok sorja előtt hátra tekintve bíztatta a huszárokat azzal, hogy utánnam huszárok, e pillanatban egy vasas tiszt hozza ugratott és fejéhez vágott, a kit azonban Görgey nyomban levágott és sebesülése daczára mindvégig részt vett az atakban, mindadig míg az ellenség rrregnem szaladt; akkor- ment csak hátra bekölctrű a sebjét, de bekötött fejjel is a csatában maradt. Fentebiekből látható, hogy Görgey elszámította magát, vagy kicsibe vette az ellenség erejét vagy tul becsülte a magáét, az pedig, hogy a kormány rendeleteinek engedelmeskedjék, nem volt természetében. Nagy szerencsétlensége vőlt az 1848/49-iki forradalomnak, hogy nem vőlt egy olyan vezetője, mint észak Amerikának Vassington, a ki ugy is mint kormányzó, úgyis mint főhadvezér, mindenekben rendelkezett, vagy hogy Kosuthban hiányzott a katonai tehetség, Görgey pedig, a kiben az rendkívüli volt, Kosuthai mindenkor rosz viszonyban vőlt, rendelkezéseit semmibe sem vette, sőt annak mindenkor ellenkezőjét kívánta telyesíteni, miből azután az ügy szenvedett. Még nagyobb szerencsétlenség volt az egyes vezéreknek egymás elleni torzsalkodása és az elfogultság a saját hazánk fiai iránt, mely a kormány körében uralkodott, mely szerint a helyett, hogy a fővezérséget egyik jeles magyar katonára ruházta volna, azzal idegeneket kívánt felruházni. így történt, hogy Perczeit, a ki 1849. Január hóban egy szép sereggel átkelvén a Tiszán, az ellent Szolnoknál és Czeglédnél megverte, az általa szervezett [4] sereg parancsnokságától elmozdította, azért, hogy helyére a kevéssel az előtt bevándorolt Lengyel emigráns Dernbinszkynek adja azt által, azon indokból, mivel Perezel a konnány parancsa nélkül ment által a Tiszán és verte meg az ellent, s így rosz vezér vőlt. Dembinszky pedig már a 30-iki Lengyel forradalomban kitűntette magát azzal, hogy Ostrolenkától Varsóig retirait, hát e beli ügyességének első fellépésével jelét adta, ugyanis: a midőn a Czegléden innét megszalasztott Németeket azon tul Berezelnél riasztottuk tovább, a kormány rendeletével