Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

gey Poroszlón foglalt állást; mi másnap átmentünk a Tiszán Füredre és ott beszállásoltunk, hol a hadtestünk többi része a közeli községekben szállásolt, itt azután olyan drágaság következett be az élelmiszereknél, hogy két tizedes pajtásaimmal egy kis juh túrós galuskára éhezvén, házi aszonyunk főzött két ezüst forintért egy olyan tállal, a mit a tisztító legényemmel együtt négyen együlő helyünkben tisztességesen elfogyasztottunk, még a tálat is kitörölgettük kenyérszeletekkel. Tisza Füreden ujjből ösze jöttem a 48-ik zászlóalyal, s Gábor testvéremmel üres óráinkban sok jó időt töltöttünk, míg azután Martius hó 5-én [áthúzva: Február hó utolsó napján] a Répásy féle hadlest Szolnok felé, másnap Görgey Tokaj felé indult seregével és míg a Bánátból felérkezett Damjanics Mart. 5-én Szolnoknál telyesen megverte a németet, annak, és Vécseynek seregeivel egyesülten Czibakházára, s onnét ál a Tiszán, Fetter tábornok fővezérlete alatt Kecskemét felé nyomultunk előre, hogy a Szolnokról oda vonult Osztrák sereget, mely Budapest és a Bácska felől nagy mérvű seregszaporítást nyert, ott támadjuk meg, de míg mi a kerékdomb, s más utbaeső pusztákon már második napon csavarogtunk folytonosan ázva, az alatt az ellenség előlünk Czegléden keresztül Gyöngyös felé húzódott, mit a velünk volt Rózsa Sándor féle portyász csapat Nagy kőrös felől az ellenségtől elfoglalt lovakkal és podgyász szekerekkel térvén visza, alaposan kifürkészett, mire azután visza indultunk Czibakháza felé, hová estére érkeztünk rneg, kísírve az estére havas esővé fejlődött hideg tavaszi eső által, a Damjanics, és Vécsey hadtestei mentek át a Tisza hídján előbb, már a midőn a mi hadtestünkre került a sor, már akkor sötét este volt, három hadosztályunk már átjutott, sőt a Szekulics féle osztály lovassága és tüzérsége is átvonult, de a mint az a szerencsétlen ágyús bagázsiás szekér nagy terhével döczögött a híd közepe táján [lapszéli betoldás: amelyet már Szemerénél kellett a sárból kiemelnünk] egy nagy roppanás halatszot, minek oka a rendkívüli sötétségben kinyomozható nem lévén, Damjanics tábornok, a ki az átvonulás felügyeletét eszközölte azonnal megtiltotta, hogy reggelig egy lélek se lépjen a hídra, s e tilalom érvényesítése végett annak mindkét végére őrséget rendelt, így mi öt zászlóalj gyalogság a hídon tul lévő aljas talajon a rendkívüli heves zivatarban bokáig érő havas lében topoghatuk át a viharos hideg éjtszakát, egy a Donmiguel zászlóalj előőrségre vonult ki, mi többiek pedig azon mesterkedtünk, hogy a laposon lévő odvas fűzfa derekakban tüzet gerjeszünk, mely azután a nyers faderekakba is belekapott, de kevés meleget terjesztett, ha egy ilyen fa lángra kapott ezerén is körülfogták, de biz a csak füstölt, de vajmi kevés meleget árasztott, azért jól esett a tüzet hacsak látni is, a mint így egy sustorgással égő fa körüli csoport szélellenes oldalán búslakodnék, oda jött hozzám Mikecz Sándor 48-ik zászlóaljbel i őrmester kemeesei gyerekkori pajtásom, és hívott, hogy szökjünk át a hídon valahogy, mert itt reggelig kivágjuk a fogunkat, én vállalkoztam, velünk jött még Dobos Faczi czimborán, éppen akkor érkeztünk a híd végéhez, a midőn az ott ál ló őrt. felváltani jött egy altiszt három emberrel, az altisztet ketten a hangjáról megismertük és azonnal hozzá igyekeztünk, Losonezy Jősi 9-ik zászlőaljbeli tizedes volt, a kivel én 4 évvel előbb Lőcsén, 47-ben pedig Mikecz Sándor Mármaros szigeten együtt tanultunk, és csináltunk diák stikliket, Mikecz Sándornak köpenyén felül egy czifra szűrje volt, a milyen pedig majdnem minden veres sipkásnak vőlt, a melyeket a Bánátból a megkergetett Ráczoktól szedtek el, így őt Losonezy emberei közzé állítva bevitte, nekem pedig és Dobosnak azt ígérte, hogy ebben a kutya időben félóránként váltván az őröket hoz magával egy szűrt és egy veres sapkát és engem is becsempész; én le is heveredtem a híd közelében a Tisza töltés szélmentes oldalára, azzal az elhatározással, hogy bevárom a váltási, Dobos azonban visza húzódott egy ujj abban meggyújtott fa felé. A mint Losonczyék eltávoztak, az ott hagyott őr oda vette magát a vámkapu ágassá mellé és nagy káromkodással szidta nem csak a rosz időt, hanem azt is a ki ilyen időt ád, de ki ju-