Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

bizony sokat, de hát a hazáért szenvedtünk, azzal vigasztaltuk magunkat, ha ezen hoszu utunk­ban sokszor olvadásos síkos uton a fáradság miatt lankadozni kezdettünk, ösze szedtük ma­gunkat a Kántus tagjai, és egypár hazafias dall elzengésével kitartásra lelkesítettük a honvéd társainkat, voltak ugyanis sok jó alkalmi daliáink, melyek gomba módra termettek, és csak­hamar köztudomásra jutottak, ilyenek voltak például a következők, melyeket Kántusunk is gyakran hangoztatott: isten hozzád, kis falum határa, Elmegyek belőlled a csatára; A magyar nem teszi szegre kardját, Ha látja veszélyben szép hazáját; Szép az élet, jó anyám, de még szebb, Ha az igaz honfi halni készebb, Mint felvenni ellenség igáját, Veszni hagyni szép magyar hazáját; Vagy: Nem kell nekünk rcchs um kert euch, abmaschier,* Ha azt haljuk a lelkünk is csak ugy sír, Mondja meg hát magyarul hogy mit akar, Mégis érti, mégis teszi, szívesen azt a magyar sat.** Ki győzné azt mind elsorolni, azokat a szívből származó jő magyar nótákat, melyek nem tudni honnét származtak, csak mint. egy egy madárdall keltek szárnyra közöttünk, s találtak viszhang­ra szíveinkben. Január hó 25-én éppen Törökszentmiklós és Szajol között forposztoltunk, a midőn korán reggel parancsot kaptunk az előnyomulásra, ködös téli idő vóll, dél tájon érkeztünk a Szanda nevű korcsmához, hol hoszabb ideig várakoztunk, míg egyszer nem mesze előttünk megszó­laltak az ágyuk, de a köd miatt nem láthattunk semmit, de alig váltottak az ágyuk néhány lö­vést, újból elhalgattak, mi pedig csatárlánczot alakítva haladtunk előre a szolnoki uton, me­lyen a Tisza hídjához érve azon már csapatokba zárkózva akadálytalanul mentünk át be Szol­nokra, hol azután keresztül menvén, a városon tul lévő kápolnánál állottunk pár óráig, azután a városban elszállásoltattunk, és csak akkor halottuk, hogy az Osztrákok részéről csak egy ezred lovas volt ott, és négy század gyalogság hat ágyúval, Ottinger ezredes alatt; de a sűrű ködben egy század huszár Korner és Báró Senyey Lajos tisztek vezetése alatt a híd túlsó végén lévő vasasokat meglepvén levagdalták, és a városba akkor rontottak be, a mikor a németek az utzán lótáp illetőségüket czepelték és azokat szétszórták, ugy hogy a gyalogság is zavarba jővén, ágyúik hátrahagyásával vasúton menekültek el s így Szolnokot egy ember vesztesség nélkül sikerült elfoglal ni. Másnap reggel Czegléd felé indultunk, de első nap elég korán Abonyba érkezvén ott meg­háltunk, hol egy Zsidó házhoz éppen péntek estére szállásolván be, a házi aszony igen kérte az engedelmet, hogy sábessze lévén nem tud nekünk vacsorára semmivel sem szolgálni, én követelőzni kezdettem, de a másod tizedesem egy Csákány Jósef nevű régi baka figyelmezte­* jobbra át, fordulj, elvonulás ** [A kéziratban a szerző nem versszakokra osztva, hanem folyamatos írással sorolta fel a dalokat.]

Next

/
Oldalképek
Tartalom