Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

domásokkal és különösen avatottah tollal rendelkezők már edig is egész terjedelmükben és kellő felvilágosítással előadták, és még, s még ezután is többen előfogják adni, s így én kitű­zött ezélomboz képest csak arra szorítkozotri, hogy ezen átalakulását a Magyar alkotmánynak, és az aból kifolyólag, illetőleg az azon nemzeti szabadságnak megvédelmezése czéljából ví­vott szabadság harcznak csak azon részeit, s oly terjedelemben írjam meg, a menyiben az engem közvetlenül érintett, s a mely részeiben az én csekélységem is befolyást gyakorolt, jelesül: Egerben, hol akkor még első éves Jogász voltam, a Pesten Marlins 15-én kiütött úgynevezett A szabadságharc paraplii forradalom híre párnap alatt megérkezvén, a Városbeli fiatalság a tanuló ifjúsággal szövetkezve nagy öröm ünnepet rendezett Martius 18-án, a mikor is nemzeti színű kokárdák­kal a melleken, pántlikákkal a kalapjainkon, nemzeti zászlók alatt sok ezernyi közönségtől kísírtelve bejártuk a város minden utzáit, a posta, só ház, katonai őrhelyeken lévőkétfejű sa­sos czégeket leszedelni követeltük, a hol ellenzésre találtunk, erőszakkal lávolítottuk el, és fel vivén a Várba elégettük. Estére a város kivilágítást rendezett, a mikor a kinem világított ablakokat bevertük. Voltak ügyes transzparentek is, azok között legelmésebb volt Bezzegh Endre főiskolai Igazgatóé, a ki egy sugárzó napot ábrázoló jelvény alá, szintén világított be­tűkkel azt íratta, hogy világíts, de ne gyújcs! Csak hamar azután híre jött. a Ilorváthok, Szerbek, Oláhok és Szlávok ellen forrongásai­nak, valamint az ország gyűlés Április 31-én hozott azon határozatának, melyei 10 önkéntes honvéd zászlóalynak Magyar, kettőnek Erdélyben toborzását rendelte el, még pedig az 1. és [40] 2-ik zászlóalyak Pesten, a 3-ik Szegeden, a 4-ik Pozsonyban, az 5-ik Győrben, a 6-ik Eger­ben, a 7-ik Szombathelyen, a 8-ik Pécsen, a 9-ik Kassán, a 10-ik Debrecenben, a 11-ik Ko­lozsváron, a 12-ik Marosvásárhelyen felállított központal, melyekhez azután a környékbeli fiatalság, különösen a műveltebb osztályhoz tartozók, jogászok, papnövendékek tömegesen csoportosultak; hogy azokból a tanuló ifjúság ki ne maradjon, az évzáró vizsgákat Julius vége helyett már Junius elején megtartották, de minthogy már akkor a toborzás Egerben javában folyt, a 6-ik zászlóaly részére, én tartva attól, hogy az illetékes 10-ik zászlóalytől, melyhez Szabóles megye adta a legnagyobb számú Contingenst, elmaradok, beállottam még Egerben a 6-ik zászlóaljhoz, honén azonban az országos honvédelmi bizottmány kérvényezés folyán át­helyezett a 10-ik zászlóalyhoz, hová már akkor Kemecséről 14 úgynevezett vőlt jobbágyfiukon kívül 8 iskolázott uri családból származó fiatalság vőlt beálva, e szerint Kemecséről a 10-ik honvéd zászlóalyhoz őszesen 22-en vonultunk be, kik között iskolázottak voltunk nyólczan: név szerint Mikecz Gida és Sándor, Krasznay Péter, Borbély Gáspár, Batta Ignáez, Bodó Mi­hály, Kriston Lajos és Tolnay János. ligetből haza érkezvén házunknál találtam Gróf Vay Jósef urat, a ki a dadái járás részére volt a toborzás végrehajtására kiküldve, s a kiről az a hír volt elterjedve, hogy ő lett volna Sobri, pár évvel előbb a Bakony vidékén hírhedt rabló vezér; a ki már akkor magával hozta Apagyról Csajkos Gyulát és Diószeghy Palit, s Bogdányból Kövér Istvánt mint már' beállott ujjonczokat, a kikhez Kemecséről én, Borbély Gáspár és Mikecz Sándor csatlakozván, előbb Kemecsén, majd Kótajban, Nyíregyházán és a többi járásbeli községekben rendszeres toborzást folytat­tunk, míg nyólcz v. 10 nap elteltével, nagy számú lelkesült fiatalsággal számoltunk be, mint hozzánk önként beállott ujjoncz haddal Finta Mártonnak, mint a toborzás fejének Kallóban a megye akkori központján, hanem pár napok multával szekereken Debreczenbe szálítaltunk majdnem nyolcszázán és minthogy a többi e zászlóalyhoz tartozó megyék u.m. Bereg, Ugocsa, Szathmár, Kraszna és Bihar felsőrésze is majdnem ugyanannyi ujjonezot állított, az 1200 főre számított létszám jóval tul lett haladva, minélfogva többen jelentkeztek az ugyanakkor felállí­tott honvédtüzérséghez, azok között Kemecséről Batta Ignáez is, azon kívül egy pár százat a

Next

/
Oldalképek
Tartalom