Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Eletem folyása

bírt, az őszes testvérek közt ő hasonlított leginlább atyánkhoz, még a tél folyamán meghűtötte magát, és az abból fejlődött tüdő hurutot gyenge testalkata nem bírta legyőzni, nem kínos, de hoszas gyengélkedés után telyesen kimerült, és elhunyt mielőtt a 17-ik életévét betölthette volna. Szép nem vőlt, de igen kellemes modorú, s társalgásu vőlt, testvéreit rendkívül szerette, soha egyikkel sem vőlt legkisebb öszeszőlalkozása sem, mintha csak előérezte volna, hogy azokat rövid időn itt kell hagynia, anyira ragaszkodott mindenikhez, de viszont bírta is mindanyiunk szeretetét, sokat emlegettük őt korai halála után, mint a számos tagból álló család igazi szeretetének tárgyát, hamvai a kemeesei régi temetőben feküsznek! Béke poraira! Az iskolai év vége felé oly nedves időjárás állott be, hogy nem mult el egy nap, hogy legalább 2-3 zápor esső ne esett volna, de vőlt rá eset, hogy három nap, három éjjel szakadatlanul ömlött az eső. Legidősebb emberek nem emlékeztek olyan rendkívüli esős nyárra, mint az 1845-iki volt, a felföldön Szepes, Sáros megyéken keresztül a már akkor is szépen kiépített ország utakon lévő erős készületű kő hidakat, a máskor arasznyi szélességben csergedező patakocskák a záporok által rohanó áradatokká növeltelvén elszakgatták. A nagyobb folyók, mint aTarcza, Hernád, medreiből kilépvén völgyeleteiket tengerré alakították, hídjaikat elszakgatták, s az által a közlekedést részben megnehezítették, részben lehetlenné tették, minek folytán a szünidőkre a haza utazás több mint egy hetet vett igénybe, mert a hány apró patak által elszakított hidat találtunk, ott mindenüti a rohanó patakon át vetett deszkákon kellett a szekeret át vonszolni, a lovakat pedig nagy kerüllővel átgázoltatni, Eperjesen pedig a Tarcza folyón két kötéléi huzogatot ladikon kelett a szekeret széjel szedve áthordani, mivel a folyó sebes rohanása miatt evezni nem vőlt tanátsos, a lovakat pedig átúsztatni; ugyan ilyen eljárással kelett azon másnap Somosnál által hatolni; honét Kassára reggeli 9 óra tájban beérvén ott tudtuk meg, hogy a Hernád már előző napon Gibártnál is elvitte a hidat, a hidasnémeti híd már előbb megsemmisülvén; s így nekünk Kassánál visza kellett menünk a Hernádon, hogy annak bal partján hatoljunk tovább Misién, Nádasdon át a Gönczi part felé, erre azonban rendes töltött utak nem lévén, a mislei erdők között egy pocsolyás, helyen elakadtunk éppen déli 12 órakor, és csak estve 8 órakor érkezett INádasdról Gedeon István ottani birtokos öt lóval, s így [30] éjfél után 2 órakor vergődtünk be Nádasdra éhesebben mint azok a farkasok, a melyek a mislei erdőben unatkozásunk alatt mulatattak bennünket üvöltésükkel, hol reggel arra ébredtünk, hogy az eső ugy ömlött, mintha dézsából öntötték volna, s így jó helyen lévén volt időnk és alkalmunk edigi uti fáradalmainkat kipihenni. A házi gazdánk Gábor testvéremnek, ki érettem Lőcsére fáradt, iskola társa vőlt, özv. Édes annya pedig Szabóles megyei származású lévén, testvérem mint ügyvéd, ottani ügyeit kezelte, s így egészen othol találtuk magunkat, s elég kelemesen telt az időnk, csak azon aggódtunk, hogy mily uton értesítsük Anyánkat, a ki a Hernád tengerré vált völgyének a túlsó szélén Migléczen volt [Utólagos lapszéli bejegyzés: látogatóba adig. míg Gábor Lőcséről visza jön| testvérjénél Marosi Olasz Jánosnál, ki akkor megyei főügyész volt, s közöttünk mintegy 8-9 kilométernyi széles kiöntés terült el, melyen sémi uton módon nem lehetett át hatolni; de még az nap estére megérkezett a járási szolgabíró Ferdinándy Bertalan Hidasnémetiről, és esküdtje Kársa György Zsujtáról, a kikkel igen kedélyes estét töltvén másnap délbe haza indultak, és Ferdinándy elvállalta, hogy utánna való nap személyesen átmegyen Migléezre Anyánkért, és oda szálítja az elszakadt híd helyére, hogy onnan esólnakon átszállítsa, mire mi Nádasdról oda érkezünk, s így is történt. Másnap, azaz utazásunk hatodik napján reggeli 9 óra tájban szerencsés voltam jó Anyámat viszont láthatni és anyira óhajtott csókjait élvezhetni. Inét azután derült időben akadálytalanul folytattuk utunkat hazafelé, de mivel lovaink a már két hét ólta folytatott utazásban kimerülve voltak, és elég teherrel is voltunk, meglehetős lassúsággal haladtunk, ugy hogy még egyszer Szántón, másnap Rakamazon kellett meghálnunk,