Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)
„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Utódjaimnak
bátorsággal vívatott és melyik azok közül ne tartanba...] kötelességének felvilágosítani ifjabb honfitársait arró[l ...] a mit a zsarnok hatalom intézkedése folytán az iskolá|ban ta]nítanak, azok az ő félre vezetésükre szolgáló rágalmfak és alaptajlan koholmányok. De jöhetnek idők, melyek folyamán a magát m[...jező, de valóságban alacsony kormány, nemzeti létünk [feletti] diadalát oly fokra emelheti, hogy egy későbbi nem[zedék] előtt kétes homályba borítván a jelen és a nem r[égen volt | forradalmi korszak tiszta jellemű vezető férjfiainak ér[demeit, nem] lévén többé a szemmel látott tanuk, kik bizonyságot téphetnének a] nagy időkben történtekről, elhitetheti a hamis tant [az új nemjzedékkel; s így érdektelenné tevén előtte nemzete mul tj[át ...], belöilük egy olyan hazafiatlan jellemű közönséget, mjely a nemzet] volt nagyságáról ismeretekkel nem bírván, állatias ön[tudatlanjságában mindent jónak, mindent helyesnek vél, mit. az [...]gözőzsarnok hatalom saját hasznára foganatba vészen. Ezen lehetőség meggondolása az indok, mely a haz[a ...] tündöklő időszakban képzett elmémet és soha nem [szűnő sza|badság és hon szerelemtől lángoló szívemet méltó aggodalommal] tölti el, és ennek folytán sokat küzdök azon gondolafttal, hogy nemjzeti joblétünk és emberi jogaink kegyetlen megrabló[it mi] uton módon lehetne fokozatos előhaladásukban ha gátolni [nem is,] legalább akadályozni vagy ellensúlyozni? De ezen tépelő[dések] semmi reménnyel nem kecsegtetnek, mert hiszen ha módomban [és lehetőjségemben volna is szent ügyünk érdekében szót emelhetni, [nem lehetjne szavam azon szívrázó erővel, melyei a rendszeresített [...] súlya alatt lehangolt kedélyeket feleleveníthetném, s a zsaifnoki ül jdözés által megfélemlített honfi társaim szíveit tétre heví[thetné|, felkiáltásom csak egy a pusztában elhangzó szózat lenne, és csafk azt eredjményezné, hogy felidézné a vihart, mely azonban nem a zsfamoki] hatalmat, hanem a felszólalót semmítené meg. így alván a dolog, megérhetné az emberi jogokért küzdő azt a keserű eredményt, hogy a nélkül, hogy a kitűzött nemes czéljához csak egy lépéssel is közelíthetne, önmagát lássa végképpen elveszve. De mégsem lehet, mégsem szabad tel ycsen tétlenül zsebre dugott kezekkel néznünk a telhetetlen zsarnoki uralom rombolásait nemzeti létünk védtelen épületén, miként ássa naponként romboló aknamináit ezred éves [áthúzva: nyólez százados] alkotmányunk alá, és miként terjeszti ki polyp karjait, hogy saskörmeivel tépje ki nemzetünk szívét, s reményét a nemzet ifjúságát. - Nem elég ugyanis, hogy a hazaellenes kormány évről évre ezrenként sorozlatja ifjainkat bérenczei seregébe, kiterjeszti ádáz gondjait még azokra is. kik ezen embervadászatból menekülhetnek vagy az alá zsenge koruknál fogva nem tartoznak, minden igyekezetét oda irányozván, hogy azok elméit a despotizmus szenyes tanaival szaturálván, átalakítsa a jövő nemzedéket egy olyan elvnélküli lelketlen tömeggé, mely előtt a haza és szabadság szeretete telyeseu ismeretlen érzemény legyen. Ez lenne az utolsó halálos döfés nemzeti létünk roskadozó épületére, mert ha ezen nemzeti létünk ellen intézett törekvése a zsarnok hatalomnak czéíját elérheti, akor vége nemzetiségünknek, akor a hős magyar nép, mely századokig erős bástyául szolgált a nyugati eivilizatiónak a Török-Tatár dúlások ellen, védtelenül semmisül meg, elvesztvén lelkét, szívét, egy élettelen testé alakul, mely leigázva, letiporva vonszolja tovább unott lételét, nem lelkesülve többé semmi jóra, semmi nemes érzelemre, míg végre a szomszédos, külömben is elenséges érzelmű népekkel ösze vegyülve, azok által túlszárnyalva, elnyomatva végképpen megsemmisül, és a földszínéről nyomtalanul eltűnik, ugy anyira, hogy a későbbi századok történet búvárai tanakodni fognak a felett, hogy mi volt az a M agyar nemzet, hol lakott? Hová lett? Mené költözött el? Kiöletett vagy kihalt az utolsó emberig valamely nagy dögvészben? Arra eszmélni sem tudván, hogy az az ember keverék, mely a Duna-Tisza mindkét oldalán nyüzsög, a volt Magyar nemzet élettelen teste, melynek csak lelke halt rneg, szívéből aludt ki a szabadság, honszere-
