Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)
„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Faluzások
lefeküdtem és reggel én keltem fel legkorábban. A többieket felkeltvén elhitettem velük, hogy én sem feküdtem le. Ilyen féle mulatozásokkal folyt le az esztendő hátra lévő része, de foglalkoztunk hasznosabb dolgokkal is, ugyan is Kemecsének erdője nem lévén, a határ tagosítatlan állapotban használtatván, akáczfa ültetései sem voltak, s így arra voltunk szorulva, hogy a szobákat külről fűlő kemenezékkel szalmával fűtsük. Főzéshez való fát pedig a n.halászi, tiszaháti erdőkről télen át hordjuk, a mennyiben odáig a Tisza kiöntéseitől származó rétek, ingoványok terültek el, a melyeken esak erőss tél i időben, a midőn befagytak lehetett az ott lévő erdő illetőségeinkhez jutni. A tél kedvező lévén, lovainkat két szánkába fogva szánkáztunk fel a 2 1/2 mértföldnyire lévő erdőre, hol a fiatalos fákat levágni, felrakni a szánkákra, azután ebéd helyett szalonát sütni kelletvén bizony bár mily korán indultunk is, sötét estve énünk haza, s így másnap mind embernek, mind jószágnak jól esett a pihenés. Hál bizony ilyen erős munkával kellett az évi fa szükségletünket előállítani, ami azonban leginkább csak is a konyhában fogyott el, a szobákat kívülről fűlő cserép kályhákkal melegítettük, melyeket szalmával vagy náddal kellett fűteni, s ahoz egy külön kályha fűtőt tartani. Családi állapotunk ezen év folyamán semmit sem változott, mindhárman fiuk együtt laktunk Anyánkai és legifjabb nővérünkéi. Gábor ügyvédkedett, Ádám a gazdaságot vezette, én segélyére voltam, s ez így elég kelemesen folyt, míg beköszöntött az: 18514k éo Ezen év az előző évhez hasonlóan a jobb jövő iránti reménykedésekkel és a gyakori mulatozásokkal vette kezdetét. Azonban az osztrák kormány megkezdette a nemzet telyes leigázását. A hivatalokban meghagyta ugyan még az edigi vállakozőkat, de felállította afinánczokat és Csendőrségei, a kik azután szabadon garázdálkodtak, vásárokon a tabernákban mulatókat szuronyai verték széjjel, melyeknél gyakorta sebesülések is merültek fel. A nép nyelvét nem értvén méltatlan zsarolásokat, igazságtalan erőszakoskodásokat követtek el. Történt egy alkalommal, hogy egy paszabi embert, a ki nem tudott útlevelet felmutatni, el tolonczoztak Passauba és már Linezig kisírték, a hol szerencséjére Ormós László berezeli birtokos, de ott szolgálatban lévő baka őrsvezető vele találkozván reá ismert és megmagyarázta a rendőrhatóságnál, hogy ez az ember, a kit ő jól ismer, nem a felső ausztriai Passauba, hanem a magyarországi Paszabra való. Ugy azután visza tolonczolták és ötödik héten szerencsésen haza is ért. Ugyan azon évi Martiusi nyíregyházi vásáron egy ibrányi ember egy ital mérési sátorban keleténél többet töltvén a garadra elfelejkezett magáról és széles jó kedvében elkezdette danolni, hogy Kosuth Lajos azt üzente, mit egy Zsandár meghalván oda rohant és ugy meg szúrta a szegény embert, hogy az onnét eltávozván egy szekér mellé lefeküdt, s oll pár perez alatt meghalt. Fzt látva a vásári közönség közre fogta a Zsandárokat, a kik a többieknek síppal jelt adván csak hamar 8-9-re szaporodtak és egymásnak hátat vetvén, igyekeztek maguknak szuronnyal utat törni a Város felé. Lőttek is a nép közzé, s egy leányt sebesítettek meg, erre a nép még jobban felzúdult, de közzéjük nyomulni holmi csati pálczákkal nem mertek. A Zajra mi is többen oda menvén láttuk, hogy már ki menekülnek a vásárból. Én egy porczellán edényes sátor vasalt végű sátor fáját kikapván utat törtem magamnak hozzájuk és a hoszu sátor fával közzéjük ütöttem, mire keltő felhengeredett. Erre a közönség rájuk rohant és mind leverte, csak kettő tudott ép bőrrel elmenekülni. A zavarban sikerült ugy elhúzódnom, hogy közvetlenül velem volt barátaimon kívül senki se tudta kilétemet. E miatt azután hoszas inquizitiók folytak, s én, nehogy valaki felismerjen, elhúzódtam hazulról és hogy még inkább ne gyanakodhassanak reám, néhány holnapig Szabó Albert rokonomnál Eörben, mint akkori közigazgatási főszolgabírónál patvaristáskodtam, hol a legfőbb dolog az agarászás volt és engem esak is
