Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

séget követtük el, hogy hárman, én, Kövér és Poleraczky elmentünk a Város belső részeit megnézni, perse kardosán. A városon lézengő Cheval izétek utánunk csoportosultak és Csehül vagy Morvául Kosuezki vojákoknak* nevezvén bennünket, hátunk mögött kaezaJL ütöttek. Észre vettük, hogy hibát követtünk el a kirándulással és éppen visza akartunk fordulni, a mikor a Városházától egy csinos fiatal tiszt jött hozzánk és kölcsönös tisztelgés után felszállított, hogy az Őrnagy ur kéret bennünket, hogy azonnal jelenjünk meg előtte a Város házánál, hol az Őrnagyot két városi hivatalnokkal találván, az Őrnagy kérdezett, hogy értünk é Németül, mire én és Poleraczki igennel válaszolván, előadta, hogy ha még tegnap jártuk volna be Gyöngyös utzáit kardosán, arról nem áll jót, hogy a közkatonák nem insultáltak volna, azért ezt a sétát el engedhettük volna akkor is maguknak, de mivel ma éppen délben parancsot kapott Budapestről, melyben ki van jelentve, hogy a Komáromi Capitulatió pontjai szerint a tisztek kardjaikat, csak mint saját tulajdonukat vihetik magukkal, de viselniök nem jogosultak, tehát megrendeltetik, hog>' minden ily módon találandó oldal fegyver azonnal elkobzandó és az illetékes politikai hatóságnak megőrzés végett átadandó, ennél fogva ő kénytelen kardjainkat letétetni és a főbíró urnák átadatni, a mi megtörténvén, a segéd tisztel fegyver nélkül mentünk vissza a vendéglőbe, egy egy elismervényével a városi főbírónak. Nekem másik kardom is lévén, azt szerencsésen haza is hoztam, az azonban végképpen oda is maradt, minthogy a midőn más évben utánna tudakozódtam, azt a választ kaptam, hogy a Városháza párhóval azelőtt leégvén egyébb tárgyakkal együtt azok a fegyverek is megsemmisültek. Másnap korán reggel útnak eredvén Makiáron pihentettünk, a hol Poleraczki egri gyerek bajtársunktól elbúcsúzva délre még Mezőkövesdre, onnét estére Miskólczra korán beértünk ugy, hogy a vendéglős közvetítésével én és Margitay egy egy öltözet polgári öltönyt is szerezhettünk. Igaz Samu azonban mint a féle hóbortos fiu egy pár sarkantyús csizmát szerzett magának, a miért azután Kövér Pista azzal fogott ki rajta, hogy azt azért vette, hogy az attyát, az öreg dadái papot sarkantyuza vele, lova t.i. az apjának sem lévén, a miből másnap kelemetlen ösze koczódás történt közöttük. Reggel még vásárolt ruháink igazítása után várakozva, csak délfelé indultunk és akkor nap csak Legyes Bényére mentünk, hol Margitay pajtásunknak Anyai nagybánya jeney Jósef aglegény birtokos ur házánál találtunk igazi magyar vendég szeretetre. A vacsorát a falun kívül a szöllő hegy oldalán lévő pinczéje előszobájába vitette, a hol a gulyáshús és juhtúrós galuskából álló vacsorát elkeltvén, a már Jeneynél talált két bujdosásban lévő miskólczi bajtársak indítványára a pinczébe húzódtunk le borozgatni. Az előszobában a világot eloltottuk és belőlről bezárkóztunk, nehogy az előszoba ablakainak világossága elárulja ott létünket, ha mi a Zsebünkben lévő úgynevezett komáromi geleidscheinal némileg biztosítva voltunk az üldöztetés ellen, de Miskólczi czimboráink éppen az elől menekültek ebbe a félre eső községbe, melyet a Miskólcz-Szerencsi Ország útvonaltól eg)- alacsonyabb hegyláncz zár el. - A pinczében azután addig borozgattunk, míg egyszer már kapatosan Kövér és Igaz ösze czivódtak és tettlegeségre is került a dolog, mi közben az egyik hordóra helyezett gyertyát leütötték és elaludt. Mire azt meggyújtani sikerült, már akkor Igaz nem volt a pinczében, Kövérnek az arczán pedig egy pár karmol ás nyoma látszott. Ki is mentünk Igazt keresni, de a sötétségbe utat vesztett és mint később a házi cselédségtől megtudtuk, még akor éjei podgy ászát elvivén a háztól, a községből egy szekerest fogadván eltávozott. Minthogy a Kövér karmolása jelentéktelen volt, visza mentünk a pinczébe mulatni, de pár órai múlatás után reá jöttünk, hogy a ki a pinczéből félre való dolgára felment, nem jött vissza, s így azt hittük, hogy haza mentek lefeküdni. Jeney * Kossuth katonák