Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)
„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc
vemben a legünnepélyesebben végrehajtani. Kelt Komáromban, 1849. évi Julius hó 3-án Görgey Arthur m. k. [2] Még az nap estére megjelent Ascherman Ezredes táborhelyünkön egy fényes lovas tiszti csapat élén és a mint a tisztikar Rakovszky Őrnaggyal eleibe gyülekeztünk, először lóhátról katonásan üdvözölt bennünket, azután egy rövid, de igen csinos beszédben előadva az az előtti napon általunk végrehajtott fényes hadi tett nagy horderejét, s az általunk tanúsított azon kiváló katonai vitézségnek páratlan voltát, melyei a Zászlóaly magát a Magyar hadsereg elsőrendű csapatává, vitéz őrnagya pedig egy igazi bajnokká avata fel, küldője Görgey tábornok nevében is hazafiúi örömmel üdvözölte Rakovszky Sámuel most már alezredest, s vele a Szabolcsi 48-ik Zászlóaly minden egyes vitézzét s kívánta, hogy a haza és anak szabadságáért vívandó minden csatában ehez hasonló vitézséggel, s annak megfelelő eredménnyel harczoljanak. Azután harsány hangon, hogy még a távolabb tanyázó csapatok is halhassák, felolvasta az erről szólló napiparancsot, a miből a zászlóaly legénysége arra a következtetésre jutott, hogy Rakovszky ezzel megszűnik őrnagyok lenni, anyira felzúdultak, hogy sok idő került bele, míg meg lehetett velük értetni, hogy ez által nem veszítjük el hős vezérünket, hanem brigadírossá léptettetvén elő, azt csak azzal a feltételei fogadja el, hogy a 48-ik zászlóaly hadosztálya magvát képezendi továbbra is, a melyhez ugyan azok a zászlóaljak, melyek már Isaszegtől kezdve Peredig mindég velünk küzdöttek, u.m. a 25., 52., 56-ik honvéd és egy Donmiguel zászlőaly is az ő parancsnoksága alá fognak beosztatni. Ezen zajongás ideje közben érkezett egy másik küldötség hozzánk, t.i. a III-ik és 9-ik zászlóaljaktól egy 9-ik zászlőalybeli százados vezérlete alatt jött egy 10 tagból, minden rangfokozatból egész közemberig alakult küldötség, melynek szónoka Kiss Ferencz 3-ik zászlőalybeli főhadnagy anyira meg vőlt hatva a legénységnek Vitéz őrnagya iránt nyilatkozó rendkívüli ragaszkodása és mondhatni gyermeki szeretetén, hogy azon meghatotságlől remegő hangon kezdette meg különben jól átgondolt és nem minden napi szónoki tehetséggel előadott üdvözlő beszédjét, melyet azonban egészben körvonalazni képes nem lévén, röviden csak annyit jegyezek meg, hogy ők látni akarták színről színre a testvérüket, ki a tegnapi nagyszabású csatában született, ugyanis: edig őket, mint aharczi dicsőségben testvér zászlóalyakat ünnepelték a magyar hadsereg első rendű bajnokaiként, a kik hadi érdem koszorúzott zászló alatt rohantak győzelemről, győzelemre a legvéresebb csatákban; a tegnapi csatában egy harmadik testvérük született a 48-ik zászlőalyban, a mely mától fogva osztozik velük a harczi dicsőségben. Eljöttek tehát — küldvel a két zászlóaly nevében — szívükre ölelni ezen ifjabb testvérüket és szerencsét kíváni nekiek továbra is ezen a honfiúi erényük és vitézségük haza és szabadság szeretettel párosult gyakorlatában és elhozták zászlóikat, hogy azt meghajtva a páratlan hős vezérük tiszteletére és ösze érintessék az ujj testvér, a 48-ik zászlóaly zászlójával; melyre következett hoszas éljenzés és forró ölelkezések után a 48ik zászlóaly részéről Böszörményi százados mondott köszönetet a rendkívüli megtiszteltetésért, ígérve a zászlóaly nevében, hogy minden alkalommal igyekezni fognak ezen nem várt és még talán nem érdemelt szokatlanul nagy megtiszteltetést további harczi vitézség és haza szeretettel tényleg megérdemelni. Ezek végeztével a három zászlót öszetámaszlva, az azok körül csoportosult fiatalság zeneszó mellett tánczolt és mulatott az Isten szabad ege alatt hajnali felkelő dobolásig, a mit mi takarodó gyanánt vévén vendégeink elmenetele után pihenni tértünk. Ezen Julius 2-iki nagy szabású csatában Görgey tábornok mindent elkövetett, hogy a nagyobb számú ellenségen győzedelmeskedjen. A mint utóbb kiszivárgott a kormány rendelete szerint nem kellett volna bevárni az osztrákok támadását, hanem azt megelőzőleg a sereg nagyobb felével le kellett volna húzódni Budapestre, hová Kmetty ezen rendelkezéshez képest le is vonult mintegy 7-8 ezernyi seregével; és a Dembinszky által vezetett tiszai sereggel és Kmetyvel egyesülve támadni meg a Hajnau által vezetett és a Komárom ostromára hátra hagyni
