Benda Gyula: A keszthelyi uradalom 1850 előtti hagyatéki és vagyoni összeírásai 1. - Keszthely 1711-1820 (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 1; Budapest, 1988)

Bevezető

A hagyatéki igazgatás A szóbeli vagy írásbeli végrendelkezés, a hátrahagyott vagyon pontos számba vétele, a vagyon átörökítésének írásbani rögzítése az egyének, családok vagyonának nemzedékről nemzedékre való biztonságos fenntartását szolgálta és szolgálja. Az európai társadalomfejlődés során viszonylag egységes intézményrendszer és írásbeli forma alakult ki a hagyatéki eljárásban. Az öröklés intézményes felügyelete és szabályozása, az írásbeliség a családi, egyéni vagyon jelentőségével, szerepének növekedésével, az áru és piaci kapcsolatok elterjedésével jött létre. A hagyatéki eljárás magyarországi története (szabályozás, intézménytörténet, írásbeliség) még megíratlan, sőt fehér foltnak is ne56 vezhető. Az 1850-ben bevezetett egységes osztrák árvaügyi eljárást megelőzően a magyar feudális intézményrendszeren belül ez a terület is a rendi különbségeknek megfelelően tagolt és a központi rendezés hiányában országszerte igen különböző volt. Az intézményi megoszlás a rendi tagoltságot, a háramlási jog különbözőségét követte: a nemesek vagyona a család kihalása esetén a koronára szállt, a hagyatéki eljárást tehát országos, írásban lefektetett szokásjog és törvények szabályozták, a 18. századtól központi intézmények (a helytartótanács) és a megyék felügyelték; a szabad királyi városokban a város felügyelt az árvavagyonra (a kihalt családok vagyona a városra szállt), és a 16. századtól általános gyakorlattá lett a hagyatékok összeírása; a földesűri függésben élő lakosság vagyona magszakadás esetén a földesúrra háramlott, őt illette meg a hagyatéki eljárás rendjének szabályozása is. A paraszti vagyonosodás, az árúés piacviszonyok súlyának növekedése a 16. századtól megnövelte a kérdés fontosságát, s megjelentek Nyugat-Magyarországon feltételezhetően az osztrák tartományokból terjedő írásbeli formák. A gazdasági recesszió