NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)
tájékoztatást, hanem abban is, hogy az alföldiekétől domborzatában, vízrajzában, növénytakarójában, de az épitésmódjában és valószínűleg bizonyos mértékig gazdasági életében is eltérő tájegység valamelyes megismerése vált lehetővé. Ezen túlmenően először nyilt alkalom az alföldiekkel való összehasonlítására, ha elmosódottan is, az egyezések és az eltérések felmérésére. A kutatási módszer az eddigiekhez viszonyítva itt néhány ujabb szemponttal gazdagodott. A fentebb emiitett terület egyik legjelentősebb munkájára, a Nagyvázsony-csepelyi faluásatásra, Ü a vázsonyi medence régészeti és műemléki kutatása keretében került sor, amelynél az egyik feladat, a feudális központ, a vázsonyi vár, pálos kolostor vonzáskörébe tartozó falu feltárása volt. Ennél a munkánál a régészeti kutatás a műemlékvédelmi feladatokhoz is szorosabban kapcsolódott. Részben a Nagyvázsony-csepelyihez hasonló céllal kezdődött el egy másik feudális központ, a sümegi vár hatáskörébe számitható Sarvaly feltárása is. e z utóbbinál az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a falut elpusztulása óta erdő borította, maradványai ma is aránylag jól látszottak. A Balaton Felvidéken végzett mintegy öt későközépkori részleges faluásatási 3 közül eddig csak a Nagyvázsony -csepelyi 1 4 és a Révfülöp-ecséril 5 régészeti munkálatok jelentek meg. Nagyság tekintetében egyik sem érte el az Alföldön végzett ásatásokat. A rendelkezésre álló és ismertté vált ásatás és megfigyelés tehát egészen kevés. Mindezeket a körülményeket hangsúlyozva, feltételesen megkísérlem néhány következtetés levonását, és az eddigi megfigyeléseknek az Alföldről ismertekkel összehasonlítását. A település kiterjedésére, formájára és szerkezetére az eddigi kutatás alig szolgáltatott adatokat. Csepelyről a terepbejárás alapján annyit tudunk, hogy a K-Ny-i irányú dombvonulat D-i lejtőjén kb. 1, 5 km hosszan és 300 m szélességben É-ról D felé húzódott.16 A sarvalyi terepbejárásnál a megfigyelt házmaradványokból csupán annyit lehetett megállapítani, hogy az ÉK-DNy-i dombvonulat ÉNy-i széle közelében a falu legalább 400 m hosszúságban terjedt ki. Településszerkezetére, a házak elhelyezkedésére vonatkozóan Csepely esetében csupán közvetett adattal rendelkezünk. Rómer Flór is, majd később Németh Gábor, Nagyvázsony monográfusa a XIX. század végén a "középkori háztelkeket és az utcák irányát is" felismerhetőnek vélték.Sarvalyon az eddigi hézagos adatok alapján a házmaradványok bizonyos rendszeress égéből utcás települést sejthetünk, a megfigyelt épületek távolsága helyenkint aránylag közelinek látszik. A házak belső beosztásánál, az Alföldről jól ismert két és három helyiségből állók a leggyakoribbak. Konyhájukban tűzhelyet, a szobákban többször szemeskemencét találtak, néhány esetben a konyha falához kívülről épített sütőkemence is csatlakozott. Padlószintjük legtöbbször a külső szinthez viszonyítva különböző volt. Legtöbbször az egykori külső felszínnel egy magasságban vagy annál kissé magasabban húzódott, de előfordult olyan is, amelyiknél a konyháé a korabeli földfelszínnel egy magasságban, a szobáé 80 cm mélyen földbeásott, a harmadik helyiségé pedig kissé földbemélyitett volt. Két esetben olyan házmaradvány fordult elő, amelyeiméi a ház 25 m-nél is hosszabb falából vagy pedig az épület válaszfalaiból állapíthattuk meg, hogy az épület háromnál több helyiségből állt. Mivel ezzel a házformával kétszer is találkoztunk, lehetséges, hogy a Dunántul egyes részeinek népi építkezésében fellelhető soros udvarokra utal. A felhasznált építőanyagot és az építési módot vizsgálva több változatáról számolhatunk be. Az eddigiekből ugy látszik, hogy a felhasznált építőanyag és építési mód településenkint eléggé változó lehetett. Elsőként a kőnek és a fának helyenkint nagyobb mértékű felhasználását kell kiemelnünk. Az alföldi faluásatásokkal egyezően több házról tudunk, amelyeknek a döngölt alapozásán ágasfákkal megerősített, vesszőfonatos, tapasztott fala volt. Ugy látszik, hogy voltak olyan falvak is, amelyeknek házalapozását a felszínre rakott kősorból készítették, az épület falát pedig fából, feltételezhetően fekvő gerendákból építették fel. Itt egyrészt a Dunántul egyes vidékeinek népi építészetéből ismert gerendaházaira utalhatok, másfelől Szabó Istvánnak a középkori magyar faluról megjelent összefoglaló müvének azon részére hivatkozhatom, ahol a történeti forrásanyag, elsősorban a hatalmaskodások leírásaiból, a jobbágyok házainak szétszedéséből, elviteléből és gyakran a hatalmaskodó földesúr birtokán újbóli felépítéséből a középkori házak egy jelentős 38
