NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

HOZZÁSZÓLÁSOK Kovalovszki Julia előadásához: Bakay Kornél A KÖZÉPKORI TEMETŐK FELTÁRÁSÁNAK ÉS ÉRTÉKELÉSÉNEK MÓDSZERTANÁRÓL A magyar középkor régészetével foglalkozó kutatók bizonyára jól tudják milyen hálátlan feladat a középkori temetők kutatásáról beszélni, hiszen a falu-, a város- és várkutatások fellendülése mindeddig nem hozta magával a középkori temetők anyagának alaposabb tanulmányozását. A templom körüli temetők kapcsán három kérdésre kell választ adnunk: 1. rendelkezünk-e kellő mennyiségű és minőségű, tehát forrásértékű régészeti és embertani anyaggal? 2. milyen eredményeket értünk el eddig a temetők feldolgozása kapcsán? 3. melyek a jövő kutatásának feladatai? 1. A magyar középkori kutatások megindulásával csaknem egyidőben kezdték el a templom körüli temetők feltárását, hiszen az MTA 1847. évi felhívása a műemlékek megmentésére ösztönzőleg hatott a székesfehérvári ásatások megkezdésére, ahol azután sírokat is feltártak. Ennek ellenére csak a XX. század első évtizedei hoztak számottevőbb eredményeket, amikor is Debrecen környékén Zoltay Lajos és Sőregi János, Kecskemét környékén Szabó Kálmán (1927-1937) kezdett nagyobb arányú ásató munkába. 1928-ban Banner János Nyársapáton 16 sirt tárt fel, majd a harmincas években Implom József kezdett ásatni Gyula környékén, de a templom körüli temetkezések megmentésére nem sok gondot fordított. Az első, módszertanilag jelentősebb ásatás Csalog József nevéhez fűződik Ete község kutatása kapcsán (1933, 1935), majd Budapest környékén Garády Sándor ásatásai érdemelnek említést (1934), aki azonban az embertani anyag megmentését még nem tartotta szükségesnek. Pedig Bartucz Lajos 1929-ben már félreérthetetlenül megmutatta a követendő utat: "A magyarság rasszbeli összetételének megismeréséhez, faji eredetének megfejtéséhez csak ugy juthatunk el, ha egyfelől a történelmi kútfők sovány adatait s a hiteles magyar sirok csontvázanyagát, másfelől a m a i magyarság... rendszeres vizsgálata alapján megállapított embertani jellegeit tüzetes és módszeres összehasonlítás tárgyává tesszük." Az alföldi templomaink kutatásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Bálint Alajos, aki Makó-Mezőkopáncson 118 sirt (1934), Kaszaperen 425 sirt (1937), Mezőkovácsházán 127 sirt (1938) tárt fel. Ujabb fellendülés következett ebben az időben Hajdú-Biharban (Sőregi János Hortobágy-görbeháti (1934) és Hajdúböszörmény-zeleméri (1938) feltárásai) és megindult a kutatás Muhi területén (Leszih Andor, 1934-41). Mégis csak 1941-42-ben került sor az első teljesen feltárt középkori templom körüli temető megismerésére, amikor is Gerevich László feltárta a csuti templomot és temetőt 203 sirral. 1943-ban Zenta-Csecstón Korek J. és Foltiny I. 175 sirt ásott ki, de ez az anyag sem teljes. A felszabadulás után 15 fős munkaközösség kezdett hozzá Bálint Alajos vezetésével a nyársapáti objektum teljes feltárásához (1948-53), a temető azonban mindmáig közöletlen. A kisebb ásatások közül módszertanát tekintve csak a mohács-cselei feltárás emelkedik ki (Fehér Géza, 1949), ahol 95 sirt mentettek meg. Az ötvenes évek nagy faluásatásai a középkori temetők vonatkozásában nem hoztak lényeges uj adatokat, csak a sirszámot növelték némiképpen. (Tiszalök-Rázom, Méri István, 1950; Turkeve-Móric, Méri István, 1952: 39 sirral!) Sokkal inkább említésre méltó témánk szempontjából Bálint Alajos 1951. évi Kiskunfélegyháza-templomdombi feltárása (167 sir) és Zalotay Elemér gellértegyházi ásatása 1951-1952-Jaen, ahol 680 sir került napvilágra. Ennyi középkori sirt máig sem tártak fel sehol másutt. A leletmentő ásatá31