NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

Kovalovszki Julia: A KÖZÉPKORI FALVAK RÉGÉSZETI KUTATÁSA (Előadás) Engedjék meg, hogy mielőtt a régészettudomány s azon belül a középkori régészet legfiatalabb ágának, a falukutatásnak az elmúlt 25 évben elért eredményeiről vázlatosan számot adnék és további terveit röviden vázolnám Önök előtt, kissé részletesebben beszéljek a munka megindulásának nehézségeiről. A kutatás tiszteletet érdemlő előzményeire nem akarok kitérni, ezekről kitűnő összefoglalások jelentek már meg.

1 Ugy vélem azonban, szükséges néhány dologra rámutatnom, hogy világosabban érzékeljék, honnan kellett 25 évvel ezelőtt elindulnia azoknak a lelkes és népünk őszinte szeretetétől áthatott kutatóknak, akik középkori falvaink irott források, nyelvészeti adatok, néprajzi hagyományok stb. alapján csak részben ismerhető, vagy egyáltalán nem tanulmányozható emlékeinek feltárását tűzték maguk elé célul. Vállalták a sokszor leküzdhetetlennek látszó akadályok elhárítását is, hogy fokról-fokra előbbre jutva, munkájuk alapján egyre hitelesebben bontakozhassék ki falvaink népének egyszerűségében is sokrétű a maga idejében és helyén gazdag anyagi és szellemi műveltsége. A középkori régészeti falukutatás lényegében történeti néprajz. Anyaggyűjtését azonban régészeti módszerekkel valósítja meg. A korábbi korszakok régészeti kutatásaival közös vonása, hogy a napfényre kerülő emlékek a mindennapi élet egész területét felölelik, tehát a települések és temetők kutatása, az anyagi és szellemi műveltség javainak megismerése és megismertetése egyaránt e munka körébe tartozik. Elütő sajátossága viszont, hogy - nem tekintve a korábbi idők (a rómaikor kivételével) nagyrészt szórványos irott adatait -, egyre gazdagodó irásos forrásanyag áll rendelkezésére, amely a társadalmi fejlődés előrehaladásával nemcsak számban gyarapszik, hanem belső tartalmában is részletesebbé, sokrétűbbé válik. Ezt kiegészítik még a régi térképek, ábrázolások, mai határnevek stb. adatai is. A középkori falvak kutatójának tehát lehetősége van, de kötelezettsége is, hogy az irott és egyéb forrásanyagot a felkutatott tárgyi emlékekkel egybevesse. A falvak ásatásának módszere elsősorban az őskori településekéhez hasonlít, mivel a régésznek itt is főként a földelszineződések stb. alapján kell tájékozódnia. A templom és más időálló falazásu építmények feltárásának módszere viszont a város-, vár-, kolostor- stb. ásatásokéval rokon és ezekhez kapcsolja pl. a templom körüli egymásra zsúfolt sirok feltárásmódja is. A faluásatónak tájékozottnak kell lennie a néprajz területén is, hogy a jelenségeket felismerje, megfigyeléseit jól rögzítse, majd helyesen értelmezze, vagyis a terepen és a feldolgozásban egyaránt helytállhasson. - Ám a néprajzos a jelenségeket - de a tárgyi emlékeket is - szerkezetükben, összefüggéseikben láthatja, a szellemi hagyományt (népdalt, mesét stb.) élőszó alapján feljegyezheti, hangszalagra rögzítheti, a munkafolyamatokat filmen, fényképeken végig kis érheti, menet közben feljegyezheti s mindezt szükség esetén általában meg is ismételheti. A régésznek viszont az ásatás közben csak egyszer megfigyelhető jelenségek, hallgató, s amellett hiányos - túlnyomórészt csak maradandó anyagú - tárgyi emlékek állnak rendelkezésére az egykori élet teljességének felidézésére (amit a rokontudományok párhuzamainak tanúskodásával egészíthet ki). 22