NAGY EMESE (szerk.): KÖZÉPKORI RÉGÉSZETI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1970. december 8—10. / Régészeti Füzetek II/14. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1971)

HOZZÁSZÓLÁSOK Gerevich László előadásához: Feuerné Tóth Rózsa A KÖZÉPKORI RÉGÉSZET EREDMÉNYEI RÓ' L ÉS FELADATAIRÓL A magyar középkori régészet fejlődéstörténetét, az általános európai kutatásban és a társtudományok között elfoglalt helyét és legjelentősebb problémáit dr.Gerevich László ismertette. A magam részéről hangsúlyosabban a régészetnek az utóbbi évtizedekben talán legnagyobb fejlődésen keresztülment ágáról a későközépkori régészetről szólnék néhány szót. A későközépkori régészet időbeli határainak megszabása problematikusnak tűnik, különösen akkor, ha igényt tartunk arra, hogy terminológiánk általános európai viszonylatban is érthető maradjon. A gyakorlatban Magyarországon a tatárjárástól a török uralom végéig terjedő időszakot értjük alatta, ha vitatkozni akarnánk a kérdés felett, gyenge pontként inkább a "terminus post quem" kínálkozik. A lényeg talán az, hogy hazánk és még néhány hasonló sorsú ország történelme egy olyan korszakot terelt át a régészet birodalmába, amelynek legszebb történeti emlékei szerencsésebb országokban szinte teljesen éppen, a föld szine felett megmaradtak. A koraközépkori régészet problémái szervesebben olvadnak bele a klasszikusan régészeti diszciplínák keretébe, az Árpád-kortól kezdve azonban olyan alapvető változások zajlottak le, amelyek a gazdaság, a társadalom és a politikai élet tényezőit annyira megszaporítják, hogy a korszakkal foglalkozó régész munkája is sokkal bonyolultabbá válik, nem szólva arról, hogy a nagyobb számban fennmaradt diplomatikai anyag ismerete is nélkülözhetetlen. Ugyanakkor a tipológia továbbra is szükséges pl. a házikerámia és a használati leletanyag meghatározásához. Igen jelentós uj eredmények születtek az utóbbi időben a későközépkori és török házikerámia, a szegényember eszközeinek, kézművesek egyszerű termékeinek meghatározása, datálása terén. Ezt elsősorban az érzékenyebb rétegmegfigyelés, a leletegyüttesek elkülönítése, néprajzi analógiák felhasználása, jelentős ipartörténeti kutatás tette lehetővé. A műemléki kutatások kis érőleleteiként felszínre került és restaurált leletanyag Európaszerte párját ritkító házikerámia és kislelet gyűjtemények kialakulásához vezetett. A nagyarányú restaurálási munkák előkészítése a későközépkor gazdag fennmaradt festmény és metszetvilágához is fordulhatott analógiás segítségért a kiegészítések kérdéseinek megoldásához. A magyar középkori régészet a lerombolt, elpusztult korszakot arányaiban nem tudta feltámasztani, de a feltárt anyag révén az európai kultura összessége mégis jelentős uj színfolttal bővült, hiszen a középkorból kontinensünkön kevés ország kivételével csak luxus jellegű kultura emlékeit őrizték meg és tartották számon. Ugyanakkor a magyar régészet a mindennapi élet valóságát tükröző emlékek tömegét hozta felszínre. A legváltozatosabb és talán a legszínvonalasabb emlékcsoporttá az épületkerámia vált. A várak, egyházi központok közelében talált kályhacsempe és padlőtöredékek igen nehéz restaurálási és kiegészítési problémákat vetettek fel, megoldásukhoz a heraldika és szfragisztika tudománya adta a legtöbb segítséget. A kályha rekonstrukciók tudományos előkészítése példamutató módszertani megoldásokat mutat. Fejlődésről beszélhetünk az építészeti, műemléki kutatások módszerei tekintetében is. A modern középkori ásatás nem állt meg a padló és küszöbszinteknél, hanem a járószint alatti létesítményeket is feltárta. A középkori technikatörténet birodalmát gazdagították a feltárt csatornák, vízvezetékek, fürdők, viz12