NOVÁKI GYULA: A MAGYARORSZÁGI FÖLDVÁRKUTATÁS TÖRTENETE / Régészeti Füzetek II/12. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1963)
Összefoglalás
- 64 ban jelent meg a magyir régészeti irodalomban, a gombai Várhegyről. Kubinyi Feren ctől. Ezután már egyre gyakrabban találunk térképeket. Kiemelkedik ezek közül Rómer Flóri s (1876) és Wosinsky Mó r (1896) gazdag térképsorozata. A térképészet fejlődésével megjelennek a rétegvonalas térképek is, az első igy készített földvár, térkép a tihanyi Óvárról és a balatonföldváriról került nyomdába 1920-ban. Kuzsinszky Bálin t közlésében. A legtöbb esetben azonban hiányolnunk kell a térképeket, mely még ha vázlatos is, a legjobb leírásnál is többet ér. A sok részletmunkát egyesek időnként igyekeztek kézbefogni, a munkát rendszeresebbé tenni. 1896-ban Wosinsky Mó rtól jelenik meg Tolnamegye földvárainak olyan kimerítő ismertetése, hogy az ujabb kutatás már nehezen fog találni ismeretlent erről a területről. 1912-ben a miskolci muzeumban elkészül a borsodmegyei földvárak cédulakatalógusának első vázlata. 1928-30 között Szalay Áko s veszi kézbe az országos régészeti kataszter ügyét, ezen belül a földvárak, sáncok is helyet kaptak volna, de korai halála megakadályozta ennek befejezésében. 1938-ban Molnár Sándo r tollából jelenik meg az Alföld jelentős részéről egy földvár- és sánckataszter. Ugyanekkor Zoltai Lajo s kisebb területről, de hasonló jó adatokat foglal össze Debrecen mellől. 1942-ben Erdély területéről Roska Márto n ad hatalmas anyagot, köztük közel 500 földvárat emlit. Máig is hiányzik azonban az, hogy országos méretekben meginduljon ez a gyűjtőmunka. A felszíni munkát feltétlenül követnie kell az ásatásnak. Ilyenre már 1840-től kezdve (Alcsut-Göböljáráspuszta-Pogányvár) tudunk példákat, de a legtöbbjük kárbaveszett munkának mondható, mert alig, vagy semmit sem tudunk az eredményekről. Pedig jelentős ásatásokat végezhettek a gombai Várhegyen, Szihalmon, a somogyvári Kupaváron stb. Az első, aki már következtetéseket is le tud vonni az ásatásokból, Csetneki Jelenik Ele k volt, aki Tószegen végzett ásatást (1877). A régészeti kutatás azonban még keveseknél állt ilyen magas fokon. Az ásatások jórésze, a legjobb szándék ellenére, továbbra is értéktelenné vált a hibás, illetve hiányos módszerek miatt. Csak sajnálkozhatunk a felett, hogy pl. a soproni Várhelyen, a délvidéki "római sáncon", a szentannai, szomolányi, szélnyei, a hódmezővásárhelyi Nagytatársáncon, a bihari, a szabolcsi stb, várakon mennyi munka folyt, de az eredmények szinte nyom nélkül eltűntek. Nagy ritkán kaptunk részletes leírást, de rajzok nélkül ezeken ma már alig igazodhatunk el. Ásatási raj-