NOVÁKI GYULA: A MAGYARORSZÁGI FÖLDVÁRKUTATÁS TÖRTENETE / Régészeti Füzetek II/12. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1963)

A Magyarországi földvárkutatás története

- 2 tatás akkor is nehezen bontakozott ki. A romantika korszaka volt ez, ami nemcsak a művészetben, szépirodalomban mutatkozott meg, de a történelmi müvekben is. A régészeti irányzatú Írásokban természetesen elsősorban a kő-várromokra terelődött a figyelem, hiszen ezek elégítették ki leginkább a romantikára vágyókat. De már megkezdődik a minket érdeklő földés kősáncok kutatása is. Egyelőre még nem beszélhetünk szervezett kutatásról, sőt a leírásokból nem is tudjuk kihámozni, földvárról vagy kővárról van szó. Nincsen még senki, aki irányítaná ezt a munkát, nincsenek egységes szempontok, mit, is kell megfigyelni a sáncok körül. De képzett régészekről sem beszélhetünk még a sánckutatók körében, valamennyi autodidakta, saját szorgalmának, törekvésének köszönheti eredményeit. A kutatók között a társadalom különböző rétegeit találjuk. Földbirtokosokat, akik idejüket és többnyire nagy vagyonukat nem arra használják fel, mint sok kortársuk, hogy csak szórakozzanak, hanem élve lehetőségeikkel, kutatták az elmúlt idők nyomait saját birtokaikon, de akárhányszor azon tul messze vidékeken is. Sok jogot végzett ügyvédet, jegyzőt is találunk közöttük, akik közül többen magas rangot elérve megnőtt tekintélyüket és hatáskörüket is felhasználták a régiségek, a mi esetünkben a sáncok kutatása érdekében. Jelentős szerepük volt ebben a papságnak is, akik akkoriban a tanult emberek zömét képviselték, A papokat sokat helyezgették különböző városokba, falvakba és ha volt köztük régiségek iránt érdeklődő, sok alkalmuk volt ennek a szenvedélynek az üzésére. Ma már nehéz lenne kinyomozni, kik és milyen eredményt értek el a XIX. század első felében. Bizonyára sokan voltak, akik foglalkoztak környékükön fáncokkal, de ezeknek a kutatásoknak kevés nyoma maradt. Ennek egyik fő oka az volt, hogy még nem létezett megfelelő régészeti folyóirat. A Tudományos Gyűjtemény alkalmas lett volna az adatok közlésére, de ez nem volt elterjedt lap. Mindössze szépirodalmi folyóiratok léteztek, igaz, becsületükre legyen mondva, sok történelmi cikket is közöltek. Figyelembe kell venni azt is, hogy éppen azért, mert autodidakta kutatókról van szó, nem mindegyiknek volt íráskészsége, ha meg is figyelt valami sáncot, de nem tudta mit is kezdjen vele, vagy megfigyeléseit hol és milyen formában közölje. Akik pedig irtak, legtöbbször szépirodalmi Írásaik mellett szakítottak időt a történelmi tárgyuakra.