BALÁS VILMOS: AZ ALFÖLDI HOSSZANTI FÖLDSÁNCOK / Régészeti Füzetek II/9. (Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Múzeum Budapest, 1961)

Az alföldi hosszanti sáncok kutatásának gyakorlati feladatai

- 136 * rekkel meghatározni. Az alföldi hosszanti sáncokkal kapcsolatban ugyanis ahoz, hogy korukat és rendeltetésüket régészeli módszerekkel meg lehessen határozni, szükséges annak megállapítása, hogy ezek a földmüvek abban a hiányos kiterjedésben készültek vajon, amelyben még ma is láthatók, avagy a feltételezhető igen nagy idő minden behatása következtében a már nem látható, de eredetileg megépült részleteikben csupán a föld alá szorultak. Ebben az esetben a sáncok töltésének pusztulása után. az ettől a pusztulástól megóvott árok nyoma egy keresztszelvény beásása után bármikor megállapítható. Kivételt képeznek azok a helyek, ahol egy még nagyobb kiásás, aminő például egy mederkotrás, víztároló építése, anyaggödör kihordása, vagy mindennek ellentéte: egy esetleges megbolygathatatlan rátöltés következtében a bizonyítás számára véglegesen eltűntek a feltételezett ároknyomok. Az első terepbejárás tehát az általános tájékozódás mellett elsősorban azokat a műszaki feladatokat határozná meg, amelyek a sáncok feltételezhető nyomvonalát lennének hivatva megállapítani. Maga ez a műszaki eljárás is két részből állna. 1/ A térképi adatok hitelesítése szemben a mai állapotokkal 2/ A térképeken mutatkozó hézagok megvizsgálása. Gyakbrlatilag az eljárás mindkét esetben ugyanaz. A feltételezhető vonal kitűzése után az ásó dönti el a kijelölt helyen a sánc egykori létezését, vagy nem létezését. Á további kutatások során szükséges annak megállapítása, amire eddig megnyugtató adatot nem találtam, hogy a sáncépitések végrehajtásakor vanalpótlásra felhasználtak-e arra alkalmas természetes határvonalat. Eddigi elképzeléseink szerint az alföldi hosszanti sáncok tervezésénél, kivéve a bácskaiakat, az épitők a Dunát annak váci könyökétől az aldunai Palánkig határmegjelölésül vették igénybe. A hajdani tervezést ugy képzeljük tehát, hogy a Dunántul. az egykori Szerémség valamint a Dunától délre eső területek a sáncokkal elhatárolt térség érdekein ugyancsak kivül estek. Amig azonban a sáncok szerkezetéből és telepítéséből világosan és tisztán látható a hegyek felé való védekezés, feltehető a kérdés: vajon a sáncok épitői például a Dunántul felé i« védekezésre szorultak? Végeredményben a Duna vanaU Váctól Dévényig és ugyanúgy a Dráva vonala torkolatától a nyugati nagy várvonalig: Hainburg-Kapuvár-Sárvár-Vasvár, majd a Hegyháton átvágó úgynevezett római sánc vonal. Korpavár, a Principális csatorna völgye a Mura torkolatig ugyancsak egy természetes határvonalat jelölnek. A Vasvár-Györvár közötti sáncvonal a Hegyháton át összeköti a két völgyvonalat. A sánc árka a nyugati oldalon van. Ezt a Rába völgyére támaszkodó, mesterséges földmüvekkel összekapcsolt vonalat a velük foglalkozó régészek, mint Járdányi Paulovics István. Szőke Béla és Nováki Gyula is valamilyen eddig még meg nem határozott, de valamilyen rendszerbe tartozó választó vonalnak vélik. /Nováky Gyula szives levélbeli közlése./ Messzemenő következtető-