Mesterházy Károly (szerk.): AZ 1997. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/51. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 2001)

Árpád-kor

120/1. KISKUNFÉLEGYHÁZA - M5 AUTÓPÁLYA, 229. lelőhely Déli összekötő híd, Amler-bánya (Bács-Kiskun megye) (XV.) 1997. tavaszán az M5 és E5 utakat összekötő déli összekötőhíd- és felüljárótól délre lévő földnyerőhelyen (Amler-bánya) földkitermelés közben Árpád-kori település nyomai kerültek elő. A bánya északi és középső részén lévő régészeti objektumok nagyobb résztét elhordták. A leletmentő feltárás 1997. június 16—július 25. között zajlott le ezen a területen. 1997. július elején az összekötő híd felüljárója melletti árok kiásása során a földnyerőhellyel összefüggő régészeti objektumok kerültek elő. E rész feltárása 1997. július 28-szeptember 3. között ment végbe. Az összefüggő és egybenyitott lelőhelyrészeken, mintegy 25 000 négyzetméteren., 14 ház, illetve házrészlet, 34 árok, illetve 165 különböző funkciójú gödör került napvilágra. Az objektumok mintegy 80%-a egy XIII. századi faluból származott. A lelőhely DK-i részén néhány bizonytalan korú (szarmata?) árok és egy vonalra felfűzhető, leletanyagot nem tartalmazó gödörsor helyezkedett el. A különböző típusú, félig földbe mélyített, Árpád-kori házak nagy része utcás rendbe illeszkedett. A házak téglalap vagy négyzet alaprajzúak voltak. Méretük 2,5x3 m és 4,5x5 m közötti intervallumba tartozott. A házak nagyobb részének padlószintjét sike­rült megfogni, amelyek közül néhányat megújítottak. A házak nagyobb részében fellel­hető különböző formájú kemencék agyagból - egy esetben réti mészkőből - épültek. A ház tetőzetét általában két ágasfás-szelementes szerkezettel oldották meg, ahol a földre támaszkodó szarufákat kisebb cölöpök támasztották alá, néhány esetben feltételezhető felmenő falas, oszlopos szerkezet. Az egyik házsorban lévő körárok talán jurtát keríthetett. A lelőhely déli részén levő árokrendszerek feltehetően karámok voltak. Itt több cölöp­szerkezetű építmény (ól?) nyoma is napvilágra került. Az objektumokból nagy számú edénytöredék (főleg bogrács), állatcsont, rombusz alakú vas nyílhegy, fenőkő, XI-XII. századi sarkantyú került felszínre. Somogyvári Ágnes-Gallina Zsolt KISKUNFÉLEGYHÁZA - AUTOBAHN M5, FO. 229. Südliche Verbindungsbrücke, Amler-Grube (Komitat Bács-Kiskun) (XV.) Im Frühling 1997 kamen die Spuren einer arpadenzeitlichen Siedlung bei Erdentnahme in der Amler-Grube im Gebiet südlich der südlichen Verbindungsbrücke und Wegüber­führung zum Vorschein. Im nördlichen und mittleren Teil der Grube wurden die archäologischen Objekte größtenteils vernichtet. Vom 16. Juni bis 25. Juli 1997 wurde eine Rettungsgrabung in diesem Gebiet durchgeführt. Anfang Juli 1997 kamen archäo­logische Objekte, die mit den in der Grube gefundenen im Zusammenhang standen, bei dem Ausgraben des Grabens an der Wegüberführung vor. Dieses Gebiet wurde vom 28. Juli bis 3. September 1997 freigelegt. Die zusammenhängenden und zusammen erschlossenen Fundortteile machten eine 25 000 m 2 große Fläche aus, auf der 14 Häuser bzw. Hausdetails, 34 Gräben und 165 Gruben verschiedener Funktion freigelegt wurden. Etwa 80% der Objekte gehörte zu einem Dorf aus dem 13. Jahrhundert. Auf dem südöstlichen Teil des Fundortes befanden sich einige Gräben ungewissen Alters (sarmatische Objekte?) und entlang einer vor­gestellten Linie mehrere Gruben, die aber kein Fundmaterial enthielten. Der Großteil der bis zur Hälfte in die Erde getieften Häuser verschiedenen Typs bildete eine Straße. Sie waren 2,5x3 m und 4,5x5 m groß. Die Fußbodenniveaus der meisten Häuser konnten freigelegt werden. Die Fußböden waren in einigen Fällen erneuert wor­den. In den meisten Häusern wurden auch aus Lehm - in einem Fall aus Wiesenkalk­stein - gebaute Öfen gefunden. Das Dachwerk der Häuser bestand aus zwei Tragpfosten und einem Querbalken und die sich auf die Erde stützenden Dachsparren wurden mit 149

Next

/
Oldalképek
Tartalom