Wollák Katalin (szerk.): AZ 1995. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/49. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1997)

Őskor

A feltárásnál segédkezett: Csibi Kinga régész, két kolozsvári törté­nészhallgató, Péter Enikő és Molnár-Kovács Zsolt, a geográfiai mérése­ket Tanyi Sándor végezte. Szabó J. József-Farkas Csilla 9/2. Füzesabony-Gubakút (Heves m.) (IX). Az M3-as autópálya területén, a Füzesabonyt Dormánddal összekötő műúttól körülbelül 3 km-re Ny-ra, az előzetes terepbejárások alapján kijelölt 300 méter hosz­szú lelőhely (111-111,3 km) feltárási munkálatai 1995 áprilisában kezdődtek meg. Ekkorra már rendelkezésre álltak az ELTE Geofizikai Tanszékének munkatársai által végzett magnetométeres vizsgálatok eredményei, melyeknek zömmel 2-3 nT-s értékei csekély fedettségü területre utaltak. A lelőhely feltárását november végéig folytattuk, mely­nek eredményeknt, bronzkori, ill. kelta gödrök és avar kutak mellett, egy Szatmárll-korai AVK leleteket rejtő település nyomait sikerült megfigyel­nünk a vizsgált autópályaszakasz teljes hosszában. Az ásatási munkála­tok során, kezdetben az egyes nagyméretű, AVK leletanyagot tartalmazó hulladékgödröket, majd az ezek alkotta Ny-i és K-i gödörsorokat sikerült feltárnunk, később napvilágra kerültek a Ny-i gödörsorral párhuzamosan húzódó zsugorított csontvázas sírok. A gödrök és sírok által határolt ré­szen, melynek teljes feltárását az idén nem tudtuk befejezni, a hulladék­gödrök között, nagyméretű, cölöpszerkezetes házak nyomai rajzolódtak ki, melyek egy É-D irányú házsort képeztek. A hulladékgödrökből rend­kívüli mennyiségű AVK töredék, obszidián penge, kő- és csonteszköz jött napvilágra. Külön érdekesség, hogy miniatűr kerámiadények és oltárok társaságában 13 idolfej is előkerült. Egyes darabokon sárga és vörös festés nyomai is megtalálhatók. Összességében megállapítható, hogy az adott korszak eddigi is­meretek szerinti egyik leggazdagabb települését sikerült felfedezni, il­letve részben feltárni. A feltárás eredményeként pedig, az eddigieknél pontosabb képet alkothatunk a Szatmár ll-korai AVK időszak település­szerkezetéről. Domboróczki László 9/3. Füzesabony-Kisbudai-Berek (Heves m.) (IX). 1995-ben to­vább dolgoztunk az M3-as autópálya területén, a fenti lelőhely Füzes­abony DK-i részén fekszik. A közel négyszáz méter hosszú terület megkutatása során feltártunk hét neolit kori {AVK-s) nagyméretű lakóház részleteit, az ahhoz tartozó cölöphelyekkel és gödrökkel, vermekkel. A feltárt és dokumentált objektumokból jelentős számú jellegzetes neolit 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom