Wollák Katalin (szerk.): AZ 1993. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/47. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1996)

Árpád-kor

lal borították, amelyhez csatlakozóan két merőleges falcsonkot tártunk fel. - A bazilika belsejében ezévben feltárt, több, főként foltokban meg­maradt terrazzos járószintek mellett jelentősnek mondható az a viszony­lag nagy felületen előkerült téglapadozat, amely a DNy-i torony belső já­rószintjét képezte annak korai periódusában. - A sírok vonatkozásában megállapítottuk, hogy a Henszlmann által Albert királynak, majd Ulászlónak tulajdonított, téglából falazott, vas­ráccsal két részre osztott, nagyméretű (2 x 2 m) sírkamra egy építési pe­riódusú, melyet eredetileg is csak déli felében boltoztak, míg É-i felére feltehetőleg a későbbi temetkezések céljából sík záróelem borulhatott. A sírkamra ÉNy-i sarkában sok, másodlagos helyzetű embercsont töre­déket találtunk, amelyekről Henszlmann nem tesz említést, így nem ki­zárt, hogy azokat ó helyezte ide. A sírtól Ny-ra több rétegben bolygatott, de in situ csontvázak feküdtek. A sírkamrától DNy-ra egy téglasír marad­ványa került elő leletanyag nélkül. - A bazilikán kívül - főleg a VI. számú támpillér, valamint a DNy-i to­ronynak az oldalhajóval bezárt sarkában - több rétegben egymás mel­lett és fölött számos melléklet nélküli sír utal a templom körüli intenzív te­metkezésekre. Egyes sírokat két oldalról kőlapokkal határoltak. Fontosabb kislelet: V. Márton pápa ólombullája. Az ásatáson résztvett: Vári Ágnes rajzoló, munkatársak: Biczó Piros­ka, Szabó Zoltán. A jelentést Kralovánszky Alán jegyzeteiből összeállította Szabó Zoltán Szolnok-Alcsi-sziget Id. 42. sz. Tatabánya-Dózsakert Id. 87. sz. 102. Tiszaeszlár-Bashalom, Csengőspart (Szabolcs-Szatmár-Be­reg m.) (XXI). A Kovalovszki Júlia által 1965-66-ban elkezdett Árpád-kori köznépi temető feltárását folytattuk 1993-ban. Az ásatás során újabb 20 temetkezést tártunk fel az erősen lekopott dombháton. Az S végű hajka­rikák mellett Szent László veretet találtunk. Az ásatáson résztvett: Kulcsár Valéria régész és Száraz Csilla egye­temi hallgató. Istvánovits Eszter-Kovács László Visegrád-Fellegvár Id. 130/1. sz. 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom