Wollák Katalin (szerk.): AZ 1992. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/46. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1994)

Középkor

A római katolikus plébánia kapuzatának restaurálásakor kibontottuk a másodlagosan beépített, reneszánsz faragványokat. A helyreállítás be­mutatja a reneszánsz részleteket és a barokk kori átépítést. J. Dankó Katalin Siklós - Csukma Id. 33. sz. 148. Siklós - ferences templom (Baranya m.) (OMvH). A közép­korban ágostonos kanonokrendi, majd a töröktől való visszafoglalás után ferencrendi kolostorban és templomban korábban G. Sándor Mária végzett kutatásokat. 1992-ben befejeződött a szentélyben előkerült, igen kvalitá­sos, középkori falképek, szakrestaurátorok végezte feltárása, majd tisztí­tása. Az ehhez kapcsolódó vizsgálatok során kiderült, hogy az oldalfalakon a felszentelési keresztek rétege fölött még két középkori festésréteg talál­ható. Az alsó réteg felső széle egy korábbi, XIV. századi boltozat hom­lokíveinek vonalát rajzolja ki. Ezt a boltozatot elbontották, bordáinak és záróköveinek felhasználásával díszes, újonnan faragott konzolokon nyugvó, új boltozatot készítettek a XV. század elején. Ezt követte az oldalfalak és a boltozat egységes kifestése a XV. század első harmadában, címerdísze alapján 1408 után. A megbízó Garai II. Miklós nádor volt. A barokk kor­szakban félkörívesre faragott, eredetileg csúcsíves diadalív pillérein árkádos szentélyrekesztő nyomai kerültek elő. Lő vei Pál 149. Somlóvásárhely (MRT 3. k. 52/6. Ih.) (Veszprém m.) (XXXVIII). A középkori apácakolostor közelében falmaradványt és török kori temetkezések nyomait figyeltük meg. Leletek: pártamaradvány, rez­gőtö (sírmellékletek), és egy szórvány (eredetileg valószínűleg szintén sír­melléklet) III. Ferdinánd-denár (CNH. III. 360. - K. B. 1638—1659 között). Rainer Pál 150. Sonkád - református templom (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.) (OMvH). A középkori eredetű templom építéstörténeti vizsgálatát az épü­let műemléki jellegű helyreállítása tette indokolttá. Ennek során a szentély északi falában feltártuk az elfalazott sekrestyeajtó igényes kőfaragómun­kával kialakított, szamárhátíves lezárású keretelését. Az északi falon, az 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom