Wollák Katalin (szerk.): AZ 1992. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/46. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1994)

Középkor

folyosóval vettek körül. Állítólag ide temették el Farádi-Vörös Zsigmondot, majd egy újabb körfolyosót építettek a templom mellé. A feltárásokat megelőzően a területen és a környező kertekben több középkori cserepet gyüjtöttünk. Összesen három árokban rögzíthettük a templom alaprajzát. A középkori leletek ellenére a feltárás során csak a barokk körtemplom alapfalait, illetve kitermelt kőfalainak helyét találtuk meg. Előkerültek a később emelt körfolyosók alapfalai, illetve kitermelt falai és járószintjük. Siklósi Gyula 165/1. Vác, Köztársaság u. 11. (MRT XIII/2. k. 31/3h. Ih.) (Pest m.) (XXXVII). A középkori Vác ún. német városrészéhez tartozott ez a telek, a főút és a főtér csatlakozásánál található, itt végeztünk építkezést megelőző leletmentést. Az építési terület 3 egykori, középkori telek területére terjed ki. A feltárás során több Árpád-kori és késő középkori házrészletet, 38 gödröt bontottunk ki. Előbukkant két újkori (XVIII-XIX. századi) ciszterna és egy cölöpökkel keretezett, XIX. századi gödör is. A három telek területén 3 nagyméretű, újkori pincét is találtunk, amelyek építésekor megsemmisültek a középkori rétegek, objektumok. E pincéken kívül több XIX-XX. századi, nagyméretű beásás is megbolygatta, illetve elpusztította a korábbi korok maradványait. A középkori gödrök nagy része XV-XVI. századi. A középső telken bukkant elő a XX. századi törmelékkel teljesen be­töltött, XV. századi, dongaboltozatos kőpince. Méretei: 6,2 x 14 m. Meg­maradt eredeti kőlépcsős, dongaboltozatos lejárata is. Ugyanezen a telken találtunk egy szépen faragott, kváderekkel bélelt kutat is. A 9 m mély, bővizű kút betöltése XIX-XX. századi. Formája, kivitele alapján azonban inkább késő középkori lehet, mint újkori. Munkatárs: Kővári Klára. Miklós Zsuzsa 165/2. Vác - Vár (MRT Xlll/2. k. 31/1. Ih.) (Pest m.) (XXXVII). Folytatódott a török kori ágyúterasz NY-i, Dunára néző falának műemléki helyreállítása. Régészeti művezetést végeztünk június és december között. A teljes fal elkészült. Földmunka közben néhány értékes lelet került elő: majolika padlótégla, üvegkehely töredéke, faragott kövek. Műemlékes tervező és művezető: Vladár Ágnes. 120

Next

/
Oldalképek
Tartalom