Wollák Katalin (szerk.): AZ 1991. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/45. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1993)

Őskor

A legkésőbbi objektumok betöltésében és a későbbi árkokban II. század végére. III. század elejére keltezhető sigillatákat találtunk, a felszínről fémkeresővel begyűjtött pénzek között is volt III. századi veret. Az ásatási terület keleti részén négyszögletes alaprajzú, néha lesározott aljú tárológödröket figyeltünk meg (6 db). Betöltésük után, a megsüllyedés ellen gyakran köveket helyeztek a felszínükre, ami a fentebb említett jelenségekkel együtt arra utal, hogy a közelben római kori kőépftkezés is lehetett, a legkésőbbi, földbemélyltett házak (?) ehhez a periódushoz tartozhattak. 16 újabb kutat tártunk fel. néhány kő-, több fabéléses, az egyik ácsolt faszerkezet különösen jó állapotban maradt meg. A leletanyag az előző évihez hasonló (sigillaták és vékony falú, észak-itáliai csészék, néhány raetiai töredék, helyi korongolt házikerámia, kézzel formált, bennszülött edények, sok kelta reminiszcenciát őrző kerámia, üvegedény-töredékek). Továbbra is jellemző a fibulák nagy száma (erősprofilú, nor-pannon szárnyas- és térdfibulák, emailos pávaalakú és kuriózumként csontfibula érdemel említést). Az éremanyag ebben az évben szegényes, de jellegében nem változott. További 13 Árpád-kori, földbeásott házat, 45 szabadban álló kemencét, 7 gödröt és 68 árkot tártunk fel (utóbbiak összhosszúsága meghaladja a 200 m-t). A házak — amint tavaly is — mind igen gyenge tüzelőberendezéssel voltak ellátva. A tetőt két. ritkábban négy ágasfa tartotta, több esetben középvonalban is találtunk cölöpnyomot. Kibontottunk egy 2x1,6 m-es, szabálytalan téglalap alakú, lejárt aljú objektumot, négy sarkán cölöplyukkal (kisméretű ház, esetleg tárolóverem). A kemencék sütőfelülete mindig jól átégett, a megújítás azonban ritka. A tapasztást általában patakkaviccsal vagy római téglatöredékekkel armírozták, egyetlen esetben raktak az agyagba edénytöredékeket. A három újabb kemencebokor sütőfelületeit általában egymást követően használták. A vízlevezető és területhatároló árkok között, a település keleti sarkában olyan árokrendszert tártunk fel. amely 23x30 m-es, téglalap alakú területet (karámot) zárt körbe. A leggyakoribb lelet a kerámia (közte számos hullámvonallal, vagy ún. sarkantyúmintával - "rádlival" - díszített darab). A 487. kemence munkagödréből származó kígyófejes karperec megerősíti a X-XI. századra való keltezést. A számítógépes feldolgozást Csáky György gondozta, a talajmintákat Borszéki János és Füleky György, a kisemlősöket Krolopp Endre és Kordos László, a kőanyagot Bondor Lívia, az állatcsontokat Bartosiewicz 13