Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1987. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/41. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1988)

Népvándorlás kor

befejeztük a temető területét átszelő egykori kocsiút nyomvonalának feltárá­sát. További sírokat a temető D-i oldalán várhatunk. Kiss Gábor 119. Vörs - Papkert „B" (Somogy m.) (XIV). Az 1984-85-ben előke­rült 29 későbronzkori hamvasztásos sír után 1987-ben újabb 16 sírt tártunk fel. Közöttük a korábbiaktól eltérően a késő halomsíros - kora urnamezős korszak (RBD) urnasírjai mellett nagyobb arányban fordultak elő a fiatalabb, már az urnamezős kultúra időszakára keltezhető (HAI-HA 2) szórthamvasz­tásos és urnasírok. A sírokban kevés, erősen megégett, töredékes bronz mel­léklet volt. A koraközépkori temető É-i szélének megismerése után az ezévi ásatások során annak Ny-i szélét is behatároltuk. Ennek alapján feltételezhet­jük, hogy eddig a temetőnek mintegy egyharmada került feltárásra. Az újabb 35 sírral 359-re emelkedett a sírok száma. A temető Ny-i (szegényebb szélén) ismét túlnyomórészt melléklet nélküli és néhány esetben rendellenes módon temetett csontvázak kerültek elő. K felé két újabb, feldúlt lovas temetkezése­ket rejtő sírsort találtunk. (Ebben az irányban a temető lezárását még nem si­került megállapítanunk.) Legjelentősebb leletekkel a 352. és 347. sz. sír ren­delkezett. Előbbi gerendavázas lehetett, leletanyaga az 1985-ben előkerült 307. sz. síréhoz hasonló; aranyozott vas faléra, félgömbös lószerszámveretek, aranyozott vas övveretek, nagyszentmiklósi stílusú aranyozott bronz szíjvég és övbújtató, íjcsontok. A 347. sz. sírban két szintén a nagyszentmiklósi kör­höz kapcsolható préselt, poncolt hátterű, oroszlán-griffet ábrázoló, karélyos szélű kerek veret és palmettacsokros szív alakú, domborított lemezveretek voltak. Említést érdemel még a 348. sz. sír, ahol fiatal nő lábánál három edény (sárga füles bögre, vörös festésű sárga palack és hullámvonalas kis fa­zék) volt. — Feltűnő, hogy az egyébként teljes kantárzattal ellátott lovak mel­lett sem zablát, sem kengyelt, sem nyeregre utaló leleteket nem találtunk. Munkatársak: Honti Szilvia és Németh Péter Gergely régész, Tálos Já­nos geodéta, Pető Csaba rajzoló, Gál Zoltán adattáros. Költő László - Szentpéteri József 120/1. Zamárdi - Kútvölgy (Somogy m.) (XXVII). Folytattuk az 1986­ban megkezdett leletmentést a homokbánya szélén, az avarkori vassalaklelő­helyen. Római gödrök között és fölött újabb kohászati objektumokat, 11 pörkölő gödröt (ércpörkölők és faszénégetők) tártunk fel. Ezek ovális, pi­rosra, szürkére égett mélyedések. Egy újabb vasolvasztó kohó maradványa is előkerült. A kohótípus a tarjánpusztaira emlékeztet (Győr megye). A fúvók 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom