Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1987. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/41. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1988)
Közép- és újabb kor
geztünk, itt a kolostor kerítőfalainak egy-egy szakasza vált láthatóvá. A kolostorban három, a templom É-i falához csatlakozó helyiséget tártunk fel. Az elsőben a padlószint teljesen elpusztult. D-i fala előtt egy gödröt bontottunk ki, amely rablóásatás során keletkezett. A DK-i sarokban kőboltozat indítása látható. A K-i fal erősen lepusztult, az É-i, helyenként teljesen elbontott falon feltártuk a bejárat küszöbkövének és kávájának maradványát. Az ÉNy-i sarokban feltehetőleg kályhaalapozást bontottunk ki. A Ny-i fal mellett hamus, faszenes rétegben égett gabonaszemek voltak. (A helyiség belmérete: 4,40 x 4,20 m). Feltártuk a kolostort a templommal összekötő folyosót is. Kibontottuk habarcsba rakott téglapadlóját. (A mázatlan, négyzetes padlótéglák mérete 19 x 19 x 3 cm, mint a templom hajójában volt.) A hajó karzatára vezető lépcsőház maradványait tártuk fel. A lépcsősort egy, a folyosó Ny-i falával egybeépült, de a lépcsőház Ny-i falához csak hozzáépített keskeny, keresztirányú fal erősítette, amellyel a templom mellett egy kis helyiséget alakítottak ki. Munkatársak: Kozák Károly és Ágó Mátyás. Lázár Sarolta Pula (Veszprém m.) Lásd 67. sz. 195. Pusztabánya (Baranya m.) (XXIV). A XVIII. sz. végén elhagyott üveghuta település egy bajor-cseh típusú kettős kemencéjét feltártuk. Rajz: Jakabos György né. Kárpáti Gábor 196/1. Sárospatak — Belső várudvar (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) (XXVI). A Perényi szárny, É-i árkádos folyosó és Ny-i sarok csatlakozásánál előkerült egy kőből épített íves faltömb, melynek alapozását, falazatát megvizsgáltuk, feltételezésünk szerint az esetleg egy külső lépcsőt hordott. Az udvar szintjében a fal bemutatása megtörtént. A Vörös-torony és a várfalak építésének kapcsolatát a K és D-i falaknál elvégeztük, melyek alapján egykorúságukat bizonyíthatjuk. A falak egybekötnek, egységes alapozásúak, a lőrések teljes mértékben megfelelnek a fal irányításának, a falakat pásztázzák. A torony és a várfalak egységes elképzelésnek megfelelően épültek. Tervező: M. Anda Judit. J. Dankó Katalin 97