Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1985. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/39. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1986)

Római kori barbár

87. Miskolc-Széchenyi u. (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) (XVII). Az egy­kori „villa Miskolc" helyén, a ma a Szinva-Szabadság tér — Széchenyi u. — Szemere u. által közrefogott területen a belváros rekonstrukciós munkálataihoz kapcsolódó leletmentést végeztünk. Császár kori gödröt, házrészletet. Árpád­kori félig földbemélyített házat találtunk, valamint XVI—XVIII. sz-i kőépít­mények nyomait. Révész László Nagykőrös—Száraz dűlő (Pest m.) Lásd 107. sz. Nyékládháza III. sz. Kavicsbánya (Borsod m) Lásd 37. sz. 88. Pusztaföldvár- Víztározó (Békés m.) (III). Egy korábban is meg­lévő csatorna szélesítése közben bolygatták meg a lelőhelyet. Leletmentésün­kön, amit a helyi általános iskola hathatós segítségével folytattunk, szarmata kori gödröket és egy kétosztású kemencét tártunk fel. Szénászky Júlia Szegvár—Kontrapart (Csongrád m.) Lásd 143. sz. 89. Tázlár, volt Kriván tanya (Bács-Kiskun m.) (XV). Az 1983-ban elkezdett leletmentő ásatást fejeztük be ebben az évben. A feltárt hét házból és 53 gödörből álló teleprészlet az előkerült nagy mennyiségű kerámia és ró­mai importdarabok (köztük több terra sigi I lata töredék) alapján a szarmata kor középső periódusára keltezhető. Rézkori szórvány cserepeket találtunk megfigyelhető objektumok nélkül. Kulcsár Valéria Tiszadob—Sziget (Szabolcs-Szatmár m.) Lásd 53. sz. 90. Tiszafüred-Morotvapart (Szolnok m.) Az 1984. évi leletmentő ásatás III. sz. felületén késő római kori és koranépvándorlás kori telepjelensé­geket figyeltünk meg és tártunk föl. Az öt méhkas alakú szarmata gödör a partfalban mutatkozott. A kora népvándorlás kori (gepida) földbe ásott ház, amelynek csak egy részét sikerült négyszög alakú, 0—18 cm mélységű, padló­53

Next

/
Oldalképek
Tartalom