Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1984. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/38. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1985)
Népvándorlás kora
sírból csupán a kard pengéje hiányzott, míg az érintetlen női sírból karperecpár, gyűrű, fülbevalópár, ill. tükör, tarsoly, csontnyelű tőr, valamint ezüst halotti obulus került elő. E sírok a VII. sz. középső harmadára keltezhetők. További avar temetkezésekre, gyermek- és szolgasírokra csupán a temető ÉNy-i szélén számíthatunk. H. Tóth Elvira - Horváth Attila 118/3. Kunpeszér — Kavicsbánya (Bács-Kiskun m.) (XV). A folyamatos kitermeléstől K-re megelőzés céljából húzott kutatóárkaink Ny-i és É-i végén vékony településréteget találtunk őrlőkő és kerámia töredékekkel, állatcsontokkal. A leletanyag az ismert VIII. sz-i avar telepre vall. Horváth Attila - H. Tóth Elvira • 119. Lukácsháza (Vas m.) (XXXV). A községtől Ny-ra fekvő domboldalon, a Hegyalja-dűlőn levő homokbányában az 1969-ben előkerült avar kori sírlelet és az 1984 tavaszán terepbejáráskor talált szórvány edény és embercsontok nyomán leletmentő ásatást végeztünk. Ennek során további négy szegényes mellékletű sírt tártunk fel, a feltehetően nagyobb kiterjedésű avar kori temető ÉNy-i szélén. A sírok tájolása K—Ny, ill. ÉK—DNy. A mellékletek (üveggyöngyök, rovásdíszű csont tűtartó, orsókorong, vaskések stb.) a VIII. sz-ra utalnak. Kiss Gábor 120. Nagysáp — Dózsa Gy. út 55. (Komárom m.) (X). Jónás József a háza mögötti kertben, melegház építésekor foltokban cserepeket talált. Az előkerült nagyszámú edénytöredék néhány római cserép kivételével avar kori. A tulajdonos a kertben egy római kisbronzot és egy jó megtartású Stephanus-Rex érmet (CNH.1.1.) is talált. Horváth István — H. Kelemen Márta 121. Napkor, Vásárosnaményi út (Szabolcs-Szatmár m.) (XXI). Az 1983-ban megkezdett hitelesítő ásatást folytattuk ebben az évben. Ennek során sikerült megállapítanunk, hogy a gépész, aki az avar kori lovassírt találta, markolóval megbolygatta a temetkezés környékét. A bolygatásból ló66