Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1984. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/38. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1985)

Közép- és újabb kor

kor emelték. A XIX. sz. végi polgári lakás alaprajza pontosan rekonstruálható volt. Somorjay Sélysette 199/11. Pécs - Püspökvár - É-i kert (Baranya m.) (XXIV). Az 1984. évi ásatás során folytattuk a székesegyháztól É-ra lévő területen — a volt püspöki gyümölcsöskertben — a kutatást. A feltárás lényegében több munka­területen folyt. Az egyik a már csaknem teljesen feltárt középkori egyetem épülete volt, a másik az egyetem épületéhez Ny-ról csatlakozó román kori helyiség, majd az Aranyos Mária kápolnától Ny-ra lévő terepszakaszon dolgoz­tunk. Feltárásokat végeztünk még a K-i várfalnál és az É-i falszoros K-i felé­ben. Az egyetem épületében az idei ásatás során feltártuk az É-i folyosó Ny-i szakaszának középkori szintjét. A Nagyteremben végzett perióduskutatás során a helyiségből a folyosóba vezető átjáró Ny-i sarkához csatlakozó, a D-i végén kváderekből falazott fal maradványát találtuk meg a jelenlegi szint alatt. A Nagyterem török kori szintje alól egy kisméretű faragott kőcímer került elő, amelynek pajzsa jellegzetes XIV. sz-i formát mutat, és amely minden valószínűség szerint az egyetem címere lehetett. A címerpajzsban lát­ható keresztet keresztbetett kulcspár és liliomok díszítik. Az egyetem épületének Ny-i falához csatlakozó román kori, négyzet alaprajzú helyiséget teljesen feltártuk. Itt megállapítható volt, hogy a helyi­ségnek a D-i fala mentén egy keskeny folyosó — vagy lépcsőfeljáró — volt, amelynek alapfalai kerültek elő. Az Aranyos Mária kápolnától Ny-ra lévő terepszakaszon feltártuk a kápolna DNy-i sarkát, valamint a kápolna Ny-i zárófalával párhuzamosan futó — az elmúlt évben egy kisebb részben már előkerült — 1,70 m szélességű, É-D-i irányú alapfal maradványát. A K-i várfalnak az É-i szakaszán feltártuk a török eredetű várfal egy kisebb szakaszát. A török fal alapozása mindenütt ráépült az alatta megtalált és igen jelentős mértékben lepusztult középkori falra. Sikerült tisztáznunk mind a középkori, mind a török várfalhoz csatla­kozó belső szinteket. Az is jól megfigyelhető volt, hogy a török várfalhoz — amelyen egy lőrés is előkerült — egy kislejtésű földrézsü is csatlakozott. Az É-i falszorosban — az egyetem épületének Ny-i végénél — nyitott szelvényben eddig csak a jelenlegi É-i várfal alapozását tártuk fel, amely úgy tűnik, hogy egy korábbi várfalra épült rá ezen a szakaszon is. Sándor Mária — Gerő Győző 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom