Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1983. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/37. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1984)

Római kor

84/3. Pécs, Székesfehérvár u. 3. (Baranya m.) (XXIV). Az 1981-82. évi leletmentés folytatása a telek azon részén, ahol erre korábban nem volt lehetőség. A Geisler E. u. 8. sz. épület hátsó fala mellett újabb öt sírt tártunk fel. Ezzel az itt feltárt temetőrész sírjainak száma: 114. Katona Győr Zsuzsa 85. Rum (Vas m.) (XXXV). 1983-ban elvégeztük egy épület alaprajzá­nak meghatározását. Az épület a Rába folyó Ny-i oldalán, Rum községtől É-ra fekszik a folyó árterének szélén. Az épület alapozásának csupán a leg­alsó részét találtuk meg, mert a felszín erősen lepusztult. Az alapárkok aljára kavicsos homokot raktak és ez egyértelműen meghatározta a 12 x 15 m nagy­ságú, több helyiségből álló, téglaalap alakú épület méreteit és alaprajzát. Az épület középfolyosós típusú. Kékesszürke házikerámia-töredékeket, vas­szögeket találtunk. Érem nem került elő. A lelőhely mellett vezetett át a Rá­bán a Savariából DK felé vezető út. Az épület feltárása a római útkutatási program keretében történt. Tóth Endre 86. Sárosd — Pörösök földje (Fejér m.) (XXX). Gyimesi Károly sáros­di lakos jelentette, hogy földmunkálatok közben a Pörösök földjén egy római kori faragott kőemlék került elő, melyet Molnár Jenő területvezető udvará­ba szállítottak. A II— III. sz-ra datálható áldozati jelenetet ábrázoló sírkert sa­rokköve az István király Múzeumba került. Nádorfi Gabriella 87. Sarród - Keréktó dűlő (Győr-Sopron m.) (XXVII). Jámbori József jelentette, hogy újra megbolygatta az eke az 1982-ben kutatott villamarad­ványt. Az akkor feltárt hypocaustumos helyiségtől tíz méterre K felé egy ÉD irányú római kori kőfalat figyelhettünk meg egy barázda mentén, 30 méter hosszúságban. A villától K-re szórványos, kopott őskori cserepek hevernek a felszínen. Gömöri János 88. Sárvár - Végh malom (Vas m.) (XXXV). A kora-római útkutatások program keretében megkezdtük egy, a Savaria-Arrabona közti római út rábai átkelőhelye menti állomás feltárását, ott, ahol a Gyöngyös a Rábába torkol­lik. Hosszú kutatóárokkal átvágtuk az út 20—30 cm vastag, kavicsos alapozá­54

Next

/
Oldalképek
Tartalom