Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1983. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/37. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1984)

Római kor

78/2. Dunaújváros — Óvárosi partszakasz (Fejér m.) (XLIII). A római kori katonai tábor K-i frontjának előterében, közvetlenül a magas part alatt, K-ről a parti műút által határolt területen több helyen sikerült megfigyelni az egykori omlás nyomait. Az egymásra csúszott földrétegekben nagy meny­nyiségű, jó qualitású római kori leletanyag került elő: bronz kardkoptató, üvegedény applikáció, terra sigillata, házi kerámia. Szabó Klára 78/3. Dunaújváros - Sasbérc (Fejér m.) (XLIII). A lelőhely az inter­cisai Castellumtól D-re, a lösz platón, közvetlenül a magas part szélén, egy háromszög alakban kiugró földnyelven fekszik. Ezt a Dunaújváros — Óváros partszakasz rendezési munkálatai során le fogják vágni. A kijelölt 600 m 2-es felület az intercisai Castellumot félkörívben körbefogó polgári település K-i részére esik. Ettől K-ebbre már csak az ún. K-i temető található, amely köz­vetlenül a szakadékos partig nyúlik. A régészeti jelenségek (két db kőeszközt kivéve) leletanyaga a római korból származik. A következők fordultak elő: egy házrészlet, három tűz­hely, 23 gödör, 19 sír. Leletanyaga: öntőtégelyek, bronzkanál, — -karika, -kulcs, -fülbevaló, hagymafejes fubula készítésére szolgáló öntőminták, vas­szerszámok, salakok, üveg meduzafej, karperec, kagylóüveg-töredék, zseton. Mars isten bronzszobrocskája, bronzkandaláber, bronz pikkelypáncél-szemek, hagymafejes fibulák, nagymennyiségű terra sigillata, sok chiara is, rendkívül nagymennyiségű római házikerámia, mintegy 110.000 db tárgy. A sírok szórványosan helyezkedtek el, nem alkotnak sem topográfiai, sem időbeli egységet. A 16. sz. gazdag mellékletívei (köztük 5 arany) emelkedett ki. Kel­tezése: III. sz. Közvetlenül mellette állt egy belül vakolatos, téglalap alap­rajzú, boltozat indulásig épen maradt, de kirabolt későrómai sírkamra. Az ásatáson részt vett: Lőrincz Barnabás régész, Kitczák Magdolna, Naszvadi Irén, Palló Lászlóné dokumentátorok. Szabó Klára 49

Next

/
Oldalképek
Tartalom