Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1982. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/36. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1983)

Római kor

vitelét. Ennek alapján a fórum körzetét teljesen körbehatároltuk és meg­állapítottuk, hogy a fórumnak legalább két jelentős építési periódusa van. A capitoliumi szentély a fórum első periódusában felépült, az oppidum kor­szakban. A municipiummá válás után a carnuntumi légióstábor principiájá­nak és fórumának mintájára és lényegében annak méretei szerint tűzték ki a scarbantiai fórum alaprajzát. D-i határát a Cardo és a F'felől ferdén befutó ősi út kereszteződésénél jelölték ki, ott, ahol a Silvanus szentély akkor már állhatott. É-i határát a Cardora merőlegesen kitűzött Decumanus képezte. A fórum építményei egy kb 120 x 80 m-es insulát foglalnak el, ennek kö­zepén található a kb 41 x 40 m-es, csatornával körbevett kövezett tér. A tér kb. 40 m-es méretegysége képezi az egész fórum kitűzésének egységét, így szélessége 2, hossza 3 egység, a klasszikus, v'rtruviuszi 3:2 fórum-méret. Ali. sz.-i kiépítésnél tehát a korábbi fórum objektumai, a város úthálózata, a valószínűleg carnantumi építők és részben carnuntumi származású scarban­tiai megrendelők fór um-építészeti ismeretei határozták meg a fórum akkor nyert formáját. A fórum D-i középületeiben a IV. sz.-ban nagyobb átépítése­ket végeztek. Gömöri János 81/4. Sopron - Városház u. (Győr-Sopron m.) (XXVII). A késő­római erőd ÉK-i sarokbástyájának feltárását egy nagyobb lélegzetű OMF munka keretében kezdtük meg. A bástya az eddigi patkóalakú bástyákkal el­lentétben kerek alaprajzúnak bizonyult, amely korabeli későrómai erődökön gyakori, Scarbantiában azonban ez az első. A IV. sz.-i torony belső íves síkját szép kiskváderekkel burkolták. A toronynak csak az alsó tömör része maradt meg. Gömöri János 82. Sorokpolány (Vas m.) (XXXV). 1982-ben a feltárt felületeken je­lentkező falnyomok alapján egy több helyiségből álló épület (őrállomás) tel­jes kiterjedését sikerült meghatároznunk. Az épület K-i oldalán futó római út kavicsos járószintje egészen az épületig tart. Az épület É—D irányban 25 m, K-Ny-i irányban 22,5 m. Rendeltetése útőrállomás, lóváltóállomás lehetett a „Borostyánkő út mellett. Az épületet a II— III. sz.-ban biztosan használták, de pontos időrendjének meghatározása még tisztázatlan. Cser mányi Vajk — Tóth Endre 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom