Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1981. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/35. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1982)

Árpádkor

189. Székesfehérvár - Sziget (Fejér m.) (XXXVI). Az 1978-ban meg­kezdett, s azóta folyamatosan feltárt XII. sz.-i johannita rendház és falu te­rületén 1981-ben is folytattuk a leletmentést. Négy megkezdett szelvényünk­ben 150—170 cm-es mélységben feltört a talajvíz, mely egész évben meggátol­ta a munka tervszerű folytatását. Mindössze egy szelvényben jutottunk el a középkori pusztulási törmelékig. Itt sikerült megtalálnunk az előző években feltárt XII—XIII. sz.-i épületegyüttes egy további részletét: egy É-D irányú falat. Sajnos teljes feltárását az állandóan jelentkező talajvíz miatt nem végez­hettük el. A fent említett négy szelvény felső rétegeinek néprajzi kerámia­anyaga mellett a török hódoltság korának pusztulási törmelékéből változatos, sokrétű leletanyag látott napvilágot. (Ta) Siklósi Gyula Székkutas - Kápolna dűlő (Csongrád m.) Lásd 138. sz. Tiszakarád — Inasa (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) Lásd 144. sz. 190. Tiszakécske - Árkus dűlő (Bács-Kiskun m.) (XIV). A Tiszakécs­kéről Nagykőrösre vezető műút jobb oldalán, a 99. számú kilométerkőtől 1 km-re É-ra legelőfelújítást előkészítő gépi talajegyengetés közben egy erő­sen lekopott, alig kiemelkedő földháton X—XI. sz.-i köznépi temető került elő. A két szakaszban végzett leletmentés során 17 Ny-K irányítású sírt tár­tunk fel. A sírokból I. István pénzek (CNH. I. 1.), bronzékszerek (hajkari­kák, gyűrűk), vaskések kerültek elő. Külön említést érdemel az egyik sír olló melléklete. A kora Árpád-kori temetőtől K-re és D-re szarmata kori te­lepülés nyomait lehetett megfigyelni. A feltárt kemencékben és gödrökben talált kerámiaanyag alapján a település a III. sz. második felére — IV. sz. ele­jére keltezhető. Az ásatáson részt vett: Kiss Gábor egyetemi hallgató. V. Székely György Tiszalök — Kövestelek (Szabolcs-Szatmár m.) Lásd 145. sz. 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom