Czeglédy Ilona (szerk.): AZ 1981. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/35. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1982)
Római kor
69/25. Budapest, III. Vörösvári út - Szentendrei út sarok (V). Csatornafektetés és az aluljáró folyosójának építése során egy K-Ny-i teguIával bélelt csatorna, és ettől D-re K-Ny-i irányú római fal került elő. (METROBER) Kocsis László 69/26. Budapest, III. Vörösvári út-Szőlő u. sarok (V). A saroktól Ny-ra a K-Ny-i postakábel-árokban a már ismert ÉNy-DK-i irányú későrómai kétcsövű vízvezetéket tártuk fel. (METROBER) Kocsis László 69/27. Budapest, III. Óbuda (Összefoglalás) (V). Az 1981. évi feltárások nagy része továbbra is Óbuda központjában folyt. Az év elején megkezdődött az Árpád-híd átépítése, amely nagyarányú leletmentéseket tett újból szükségessé. Ugyanakkor a kivitelezés során alkalom nyílt arra is, hogy a leletmentéseken kívül olyan helyeken is végezzünk feltárásokat, amelyek ezidáig a régészeti kutatás számára hozzáférhetetlenek voltak. Az ásatások elsősorban a légióstábor, illetve a későrómai erőd területét érintették. Ugyancsak előzetes feltárást végeztünk a tervezett Óbuda szálló területén, a későrómai erőd D-i falának térségében. A canabae É-i részében került sor a Folyamőr u.—Búvár u.-i falfestményes, mozaikpadlós épületek további feltárására és a mozaikpadlók felszedésére. A kivitelezési munkák által nem érintett területen jórészt az előző évi munkákhoz kapcsolódó tervásatásainkat folytattuk. A rövidesen épülő Pók utcai lakótelep területén a polgárváros É-i kapujánál végeztünk ásatást. A fontosabb ásatásokat és leletmentéseket az alábbiakban tekintjük át: 1. Az aquincumi légióstábor területén: a) A tábor északi védművei (Szél u.. Kocsis László) b) A tábor déli védműveit több ponton figyelhettük meg, részben tervásatás, részben leletmentés során. (Szőlő u.. Vörösvári út— Föld u.-Szőlőkert u., Korvin O. u. Ny-i oldala, Kálvin u.; Kocsis László, H. Kérdő Katalin) c) A tábor délkeleti sarka és a későrómai erőd hozzáépített Ny-i fala. (Árpád-híd Ny-i hídfő — Kocsis László) d) A belső épületek közül a legújabb feltárás a thermae maiores területén. (Flórián tér, az üzletközpont K-i és D-i oldalán; Kaba Melinda, Kocsis László) 37