Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1978. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/32. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1979)

Árpád-kor

mát az antik eredetű 'diagon' szerkesztési elv sorolja fontos építészettörténeti emlékeinkhez. A templom és a település életét az 1552-es török pusztí­tás és uralom szakította meg. (TA) Éry Kinga - Kralovánszky Alán Veszpré m - Somogyi Béla u. 14. (Veszprém m. ) Lásd 90. sz. 171. Veszprémfajsz - Templomro m (Veszprém m. ) (XLV). A balácapusztai római villa feltárásához kapcsolódó munka, a­mely a középkori Fájsz község egykori egyhajós, homlokzati tornyos templomának megismerésére irányul, 1978-ban csak szerény keretek között folytatódott. Alaprajzi ismereteink csak néhány részletmegfigyelés révén gyarapodtak, amelyek közül a legfontosabb annak a megállapítása volt, hogy a hajó északi fala mentén tömör köfalazatból épített lépcső vezetett kelet felől a torony emeletére lokalizálható karzatra. Ezt a lépcsőt utólag építették hozzá a hajófalhoz, és elkészítése nyilvánvalóan össze­függ a toronyföldszintnek a hajó felé néző oldalán rekonstruál ­ható, eredetileg nyitott árkádivek aláfalazásával. Az előző évben feltárt l-l hosszanti, illetve harántirányu árok nagyobb mérvű bővítésére csak egy ponton került sor: a hajó északi falának keleti részéhez csatlakozó, késői periódusban kialakított és igen erősen bolygatott csontkamrát teljesen feltártuk, és a csontokat áthe lyeztük. A leletanyagból a kőfaragványok emelkednek ki, amelyek­nek száma 29-ről 44-re nőtt. A XIII. századra keltezhető fa­ragványok között egy határozott jellegű csoport kapuzatból szár­maztatható; ide tartozik többek között egy kisméretű timpanon­töredék is, amelyen, sajnos, a figurális résznek csak a legszéle látszik. A gótikus anyagot elsősorban egy fiáié-töredék gazdagí­totta, amely a tavaly megtalált kereszt-virág-töredékkel együtt minden bizonnyal későgótikus szentségházhoz tartozott: mindkét kő a szentély területén, egymáshoz közel került elő. A kapuzattöredékekkel kapcsolatban megjegyzendő, hogy ezek többnyire a hajó keleti részét fedő omladékból származnak, és részben - igy a timpanon esetében - másodlagos beépítés ha­tározott nyomait mutatják. A románkori kapuzatot tehát már egy 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom