Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1975. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/29. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1976)
Árpád-kor
Iván-Kocsód patak mellett . Nováki Gyula Dudás dűlői salaklelőhelye közelében, a Kocsód patak mellett olyan kemence és fuvócsőtöredékeket találtunk, amelyek nemeskéri tipusu kohókra utalnak. Érc, salak, hullámvonalas cserepek. A patak túlsó partján kis római villa lehetett az előforduló tegulákból és kerámiatöredékekböl Ítélve. (Ta) Gömöri János 130. Szabolcs-Ref. Parókia és Ált. Iskol a (Szabolcs-Szatmár m. ) (XXIV). Folytattuk a X-XI. sz.-i temető és a rátelepült Árpádkori település feltárását. Megtaláltuk a korai temetkezés és település széleit. 6 Ny-K-i irányitásu sir közül 2 csontváz nagyméretű, sarkain gerendával ellátott, téglalap alakú, kirabolt koporsós sirban, mig két másik zsugoritott, melléklet nélküli, bolygatatlan sirban, a soros temető szélén feküdt. A temetőre települt Árpád-kori telep szélét a Parókiától DKre húzódó sáncárok közelében találtuk. Elszórtan feküdt 3 körkemence kiégett, paticsos alja, valamint több szabályos kör-, ellipszis stb. alakú szemétgödör maradványa. Belőlük hullámvonalas kerámia, állatcsontok, halpikkelyek, hamu és más szerves maradvány jutott felszinre. Több helyen a zóki kultura, későbronzkori stb. lakótelep maradványait, a homokdombtetőn - részben a későközépkorban is lakott hely nyomait találtuk. Munkatársak: Magyar Kálmán, Szathmáry László, M. Hrotkó Zsuzsanna. (TKFA) Németh Péter Kisfalud . A XII-XIV. sz. -i falutelepülésből idén mintegy 35 m2-t tártunk fel, 1971 óta összesen 1700 m 2-t kutattunk át. Hulladékgödrök és egy elszántott sütőfelületü, szabadban álló kemence került elő, zömmel Árpád-kori kerámiából álló leletanyaggal. A település keltezése szempontjából különösen fontos egy XII. sz.-i "S" végű hajkarika. A Szabolcs és Balsa közötti régi Tisza meder partján, a felszini nyomokból Ítélve megkíséreltük az 1245-ben IV. Béla által adományozott Halász falu helyét meghatározni. Idei kutatóárkaink azonban főként vonaldíszes kerámiát tartalmaztak. Az ásatáson részt vettek: Gergely Anna és Korkes Zsuzsa egy. hallgatók, valamint Király József grafikus. (TKFA) Fodor István 69