Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1975. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/29. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1976)

Rómaikor

85. Zalalöv ó (Zala m. ) (XLVIl). A Kossuth L. u. 3. sz. telek és a vasútvonal között folytatva a római város kutatását, feltár­tunk egy kb. 12 m széles, mindkét oldalán árokkal szegélyezett római ut vastag sóderalapozását. Az árok és a sóderalapozás stratigráfiája szerint az utat legalább háromsJbr megújították. Az árok betöltéséből előke riilt bazaltlapok szerint az utat bazalt­lapokkal fedték. Ettől az EK-DK-i irányú úttól E-ra nagykiterjedésű késő­antik középület alaprajza bontakozik ki, két padlószinttel. Az épü­let D-i zárófala az ut korábbi árkának betöltésére épült. Ugyanitt boltozott, nagyméretű csatorna került elő, amely szintén a korábbi ut árkába épült. Az épület alatt vastag rétegsort találtunk, amely feltehetőleg az i. sz. I. sz. -dal kezdődik. Az úttól D-re II. sz. -i paticsfalas cölöpházak nyomait tártuk fel. Tájolásuk az úthoz iga­zodik. A házak fennállása idején kerítés zárta le ezt a városrészt az ut felé. A cölöpházak a markomann háborúk idején pusztultak el, pusztulási rétegükre vastag tegulafeltöltés rétege borul. A Kossuth L. u. ellenkező oldalán húzott néhány kutatóár­kunkban szintén kőépületek nyomait találtuk. Az ásatáson részt vettek: Cserményi Vajk, Fülöp Gyula, Lányi Vera, Szilágyi Mária, Redő Ferenc, Tóth Endre és egy. hall­gatók. (Ta) Mócsy András 50

Next

/
Oldalképek
Tartalom