Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1974. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/28. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1975)
Magyar közép- és újabbkor
- 135 tek elő. A hegytetőn a háború előtt egy XVIII.sz.-i kápolna állt, amely elpusztult. Nagyobb arányú hitelesítéssel tisztázandó még, hogy e kápolna előtt állt-e itt középkori templom. /Ta/ Tettamanti Sarolta A várro m területén az év eredményei közé sorolhatjuk a várat körülvevő körfal nagyobb részeinek, a "palota" földszinti bejáratának hitelesítését, valamint a Valkó-gyüjteménybe került anyag rendezését s nyilvántartásba vételét. Ez évben falkonzerválási munkát is végeztünk. Munkatárs: Feld István egy. hallgató, továbbá részt vettek: Benkő Elek, Biró Katalin, Jankovich Dénes, Kárpáti János és Tóth Csaba. /OMF/ Kozák Károly 192. Sopron, Uj u.22-2 4. /Győr-Sopron m.//XXIX/. A középkori zsinagóga feltárásakor a római kortól a legujabbkorig az alábbi leletek kerültek elő: A Scarbantia É-i és D-i kapuját összekötő főútvonal egyik szakasza, mely nagy kőlapokkal fedett bogárhátú ut,szélessége 480 cm; nagy faragott kövekből épített ut szegélye mellett közvetlenül kőépületek falai állnak. A római ut felett nagyméretű sövényfonatos Árpád-kori építmény /raktár/ került elő, amely az ispáni várral egykorú. Felette olyan kőépület maradványaj-t találtuk, amelyet a zsinagóga építésekor bontottak le. A zsinagóga a kerámialeletek alapján a XIII.sz.végén, ill. a XIV.sz.elején épülhetett. A belső feltárás során megtaláltuk az eredeti téglaburkolatu padlószintet, a Tóra olvasó asztal /Bima/ hatszögletű kőalapozását, valamint a frigyszekrényhez vezető lépcső korlátainak maradvá-