Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1973. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/27. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1974)
Magyar közép- és újabbkor
- 95 169. Karcag - Orgondaszentmikló s /Szolnok m./ /XXXVIII/. A XIV-XVI. sz.-i kun település feltárásakor a Szentmiklósi halmon négyszögletes apszisu, bal oldalán sekrestyével toldott egyhajós, a hajó végeinél l-l támpillérrel megerősített, téglából épült falusi templom alapja került elő. A templomdomb körülárkolt. A templom belsejében és körülötte temető, melyből 304 sirt tártunk fel. A temetőből előkerült fontosabb leletek: öt színesre festett koporsó, három veretes öv, kunsüveg, ruha-maradványok, sirban eltemetett kutya váza, párták, gombok, gyürük. A felültelepülés területén belső telkek részleteit tártuk fel. A telepen előkerült régészeti objektumok: három osztatu kemencés ház, földbe ásott istálló, földbe rögzített, kerek alaprajzú, hordozható nád szélfogókkal védett épületalap, valamint a falu szemétgödre és földbe épitett, szabadon álló kemencék örlőhelyekkel. /Ta/ Selmeczi László 170. Kecskemét, Kossuth tér. Ferences templo m /Bács-Kiskun m./ /XIV/. A Ferences /Szt. Miklós/ templom körül álló épületek lebontása révén megvizsgálhattuk a templom környékét. A feltárás során a szentély közelében XIII-XIV.sz.-i lakóház nyomaira bukkantunk; tüzhelytapasztásából gazdag kerámiaanyag került a felszinre. Ugyancsak felszinre kerültek a XV.sz.-I kerámiát tartalmazó, valószinüleg a templomot és temetőt keritő árkok részletei. Feltártuk az árkokat metsző ossarium részletét. Az ossarium használatát a fölötte elhelyezkedő törmelékréteg alapján a XVII. sz.-ban szüntethették be. A templom körüli temetőből eddig a XVIII.sz.-ra jellemző leletek kerültek elő. /Ta/ Horváth Attila-Biczó Piroska 171. Kehida. Temetőkápoln a /Zala m., zalaszentgróti j./. A falutól kb. 2 km-re lévő temetőben álló kápolna az egykori középkori falu plébániatemploma volt. A hódoltság idején megrongált templomot a XVII-XVIII.sz. fordulója táján kijavították, s tovább is plébániatemplomként használták, amig az uj - a jelenlegi - fal felépült az áttelepített faluban. A középkori templo-