Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1973. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/27. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1974)

Magyar közép- és újabbkor

- 92 ­csont sip, ill. vörösmárványból faragott reneszánsz korlát-pár­kányzat töredéke került elő. Az emeleti falban kibontottuk még két gótikus ablakfülke részletét, igy az 1968-ban talált gótikus ablaknyilással együtt már négy középkori ablak ismert az emele­ten, a földszinten pedig két ajtó és két ablaknyilás. A fenti maradványok Vitéz János érsek hires palotájának részletei, s e­zek alapján az udvari homlokzat középkori formájában helyreál­lítható lesz. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a palota kiépí­tésére már Vitéz János előtt, valószinüleg Széchy Dénes érsek i­dejében /1440-1455/ került sor. A dunai homlokzat földszintjén 1968-ban kibontott résabla­kokról megállapítottuk, hogy azok nem tartoztak a palotához, ha­nem az annál még korábbi várfal lőrései voltak. A telepnyomok a középkori "Nova Villa" É-i kiterjedését jelzik. Megállapíthattuk azt is, hogy a domonkosok kolostora a fenti telektől K-re állott /a Csepreghy-, Répánszky- és Németh-féle telkeken, ahol korábban erre utaló leletek kerültek elő!/, az általunk vizsgált terület­re nem terjedt ki. /Ta/ Horváth István 165. Gölle - Cserepespuszt a /Somogy m., kaposvári j./ /L/. 1973 májusában - szántás közben - későközépkori éremlelet került napvilágra. Az érmék edényben voltak: 290 db ezüst dénár, 2907 db garas és 41 db tallér került a Rippl-Rónai Muzeumba. A legké­sőbbi veret a XVI-XVII.sz.-ból származik. A lelőhelyen hitelesí­tő ásatást is végeztünk. /Ta/ Bakay Kornél 166. Gutatöttös, Rk. templo m /Vas m., szombathelyi j./ /XXXIX/. A XIII. sz. első felében - Szt. Cecilia tiszteletére ­9,5 x 6,5 m-es hajóval épitett egyhajós téglatemplom állott itt. Szentélyét a mai barokk szentély alatti XVIII.sz.-i kriptával elpusztították. A bejárat D-ről nyilt, küszöbszint je a mai járó­felülettől -80 cm-re került elő. A hajó belső szintje 70-80 cm­re került elő. D-ről a középkorban három ablak nyilt, ezek közül kettőt sikerült feltárnunk. A templom hajójához É-ról csatlakozó barokk sekrestye padlásterén megmaradt az eredeti román párkány; a D-i oldalon is nyomon követhető, erősen rongált állapotban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom