Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1973. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/27. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1974)

Árpád-kor

- 75 ­Reméljük, a további ásatás során a francia katedrálplasztika e­gyéb emlékei is elő fognak kerülni. A leletek és a rétegek azt is elárulták, hogy korábban ott szintén templom, sőt valószinüleg bencés kolostor állott, amin két izben is építkeztek. A kőemlékek és a kis leletek tanúsága szerint a IX. sz. derekán épült fel először a kolostor, valószi­nüleg még a honfoglalás előtt, de legkésőbb az ezredfordulón to­vább épitik. Nem csoda, ha itt, az egyik székváros, Esztergom közvetlen közelében az árpádházi birtokon szerzetesrendet alapí­tottak, hiszen tudjuk, hogy az esztergomi várban is állott már a X.sz.-ban is. Ennek a korai pilisi alapitásnak kerestük és ta­láltuk meg az alapfalait, mint ahogy számos épületplasztikai di­szét is kiástuk. Az emlék építészeti rekonstrukciójára azonban csak további leletek alapján számithatunk. /RI/ Gerevich László 137. Rakacaszend, Ref.templo m /Borsod-Abaúj-Zemplén m., e­delényi j./ /IV/. A románkori épületegyüttes feltárását már ko­rábban elvégeztük. Idén a műemléki helyreállítás kapcsán nyílott lehetőség további kutatásra, melynek során az egyenes szentély­záródású templom hajójának DK-i sarkában mellékoltár kő-alapozá­sa került elő. Az épület É-i oldalán, az alapfalaiban megmaradt korábbi patkóives szentélyű templom Ny-i toldalékrészének bel­sejében feltártuk a 19-27.sz. sírokat, melyek ujabb bizonyítékot szolgáltattak ahhoz, hogy a toldalékrész a III.periódusban é­pült. Tervező-épitész: H. Vladár Ágnes. /OMF/ Pálóczl-Horváth András 138. Ravazd, Tarjánpuszta-Vasas föl d /Győr-Sopron m., győ­ri j./ /XI/. Nováki Gyula egy régen emiitett salaklelőhelyet a­zonositott itt. Jelentése alapján bejártuk a környéket; további felszíni salakelőfordulásokat észleltünk. A fúvócső- és kemence­töredékek alapján meghatároztuk a vasolvasztó kemencék valószínű helyét. Közelükben Árpád-kori cserepek találhatók. Tarján első okleveles említésével /1086/ és nevével e felszíni leletek jó összhangban vannak. /Ta/ Gömöri János

Next

/
Oldalképek
Tartalom