Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1969. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/23. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1970)
Magyar közép- és újabbkor
- 94 A templomtól Ny-ra feltárt XV. sz.-i kőépület, a városi iskola körül,kaviccsal burkolt külső szint volt. Részben a fenti épület alatt egy földbemélyitett paticsfalu ház égési omladéka húzódik, amelynek több részletét feltárva szögletes alaprajza és - a talpgerendalenyomatok alapján - szerkezete rekonstruálható. Az omladékból piros festésű vékonyfalu fehér kerámia került elő nagy számban. Az épületet a XIII-XIV. sz.-ra keltezhetjük. Nyugatabbra is egy hasonló korú - a későbbi építkezésekkel nagyon megbolygatott - padlószintrészietet tártunk fel. Itt mécsestöredéket és ovális, homorú felületű örlőkövet találtunk. A XV. sz.-i templom Ny-i fala a templom körüli temető csontvázainak több rétegét metszi, ami blzonyitja a korábbi ásató, Molnár Vera feltevését, bogy a gótikus templom helyén régebben kisebb templom állott. A templom körül több helyen találtunk az idén is őskori /bükki/ cserepet. A templom 1964 óta folyó kutatása és műemléki helyreállítása ez évben befejeződött. Tervező: Ferenczy Károly. Sáro sp at ak-Vái^A gyudom b. A DKy-i kazamatás várfal mögötti ágyudombot árokkal átvágtuk. A metszetfalban határozottan kirajzolódott egy korábbi sánc vonala. A sánc felső szintjét jelölő fa-korhadékos rétegben János király 1532-ben vert ezüst dénárja és egy 1535. évi lengyel ezüstpénz került elő. Ez a Perényi-féle erődítésekre utal. A sánc külső részét 3 sürün vert cölöpsor erősitette. Az itt megfigyeltek arányaikban megfelelnek az 1603.évi felmérésen ábrázolt - ezen a részen - elterebélyesedő sáncnak. Az ágyudombot I.Rákóczi György idején hordhatták össze. Vár-Olaszbásty a. Idén a bástya DK-i és D-i részén folyt a földeibordás és annak régészeti megfigyelése. A K-i részen a bástyafalhoz közel, szinte a falat támasztó sánc tetején, zsugorított lázkori csontvázat találtunk,fejénél és lábánál edénymelléklettel. Karjánál obszidián és szilex pengékkel, kagylókkal. A gyermek csontváza alatt simára tapasztott, vörösre égett