Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1968. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/22. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1969)
Rómaikor
- 35 ni. Az agymás fölött levő utcaszintek vastag kőalapozáasal és kavicsos borítással készültek, nagyobb felületeken igen jó megtartással. 6 szintet sikerült megkülönböztetni, amelyek közül a 3 felső a IV.sz.-ra keltezhető. A nagy támfal mögött emelkedő hármas osztású diszépitmény Ny-i és középső részében haladt előre a feltárás nagyobb mértékben. A Ny-i 60 m hosszú, apszissal záródó nagy csarnok É-i részének feltárását egy IV.sz.-i házcsoport kiásása előzte meg. A 2-3 helyiségből álló kis téglalapalaku épületek, amelyek között vastag, sóderes járószlnt volt, elsősorban gazdasági célokat szolgáltak. A XIII.épület É-i, kisebb helyiségében két periódusa, jó megtartású kemence volt, a másik helyiség padlóját vastagon salak borította.Vegyelemzés a IV.sz.-l edények készítésénél használt mást mutatott ki a salakban.Ugyanitt számos, az égetéa során elrontott edénytöredék is volt. A II.sz.-i szinten a nagy csarnok E-i falát nem találtuk meg. Ezen a területen a csarnoktól I-re levő épületréssekkel közvetlen kapcsolat volt, a tetőszerkezetet nagyméretű oszlopok tartották. A diszépitmény középső részében 6 É-D-i irányú, igen vastag fal húzódik, amelyeken néhány helyen nagy oaslop helye állapitható meg. Ezt a feltételezett osslopcsarnokot egy Ny-K-i irányú helyiség zárta le az É-i oldalon, amelynek téglapadlója volt. A téglapadlóban számos bélyeges tégla került elő, amely helyi műhelyből került ki. A diszépitmény E-i részében a feltárás csak kis mértékben haladt előre. Itt került elő az egyik folyosószerü keskeny helyiség sarkáben, a padlószint alá rejtett nagy érem le let, amelyet 258-ban ástak el.A lelet 30 dénárból és 2800 antoninianusból állott. Egy másik kincslelet a központi épületektől Ny-ra, az V. épület alatt feltárt XIV.épületből származott. Az összetört bronzedényeket és különböző bronz diszitményeket a marcomann háborúk idején rejtették a földbe. Folytatódott a IV. épület ásása is a központból Ny felé kivezető utca D-i oldalán. Az épület falaiból ujabb kőemlék került elő: Aurelia Sura liberta és cBaládja síremléke. Az ásatáson részt vettek: Bánki Zsuzsanna, Makkay János, Visy Zsolt, Kanozsay Margit, Kocztur Éva, Albekker Mária, Boris