Sz. Burger Alice (szerk.): AZ 1967. ÉV RÉGÉSZETI KUTATÁSAI / Régészeti Füzetek I/21. (Magyar Nemzeti Múzeum Budapest, 1968)

Árpádkor – Középkor

- 66 ­Poroshegy . Leletmentéskor végzett terepbejárás során a szél által széthordott homokdombon honfoglaláskori temetőre utaló vastárgyakat, kerek pitvkét, fülesgombot találtam, jellegtelenős­kori cserepek mellett. Ez utóbbi leletanyag összefügg a szomszé­dos Szövesszeg-hegy területén észlelt hamus-szenes foltjelensé^fc­kel, melyekből bronzkori cserepeket gyűjtöttem. /Ta/ Németh Péter Kisvárd a /Szabolcs-Szatmár m., kisvárdai j./ /XXIV./ A fő­téren lévő gyógyszertár elótt beszakadt úttest alatt későközépko­ri gabonás verem került elő. Méretei: szája az úttest alatt 90 cm­re kezdődik, legnagyobb szélessége 1,62 m, magassága 1,3 bl. /Ta/ Németh Péter 88. Kőrösheg y /Somogy m., siófoki j./ /L./. Megkezdődött a XV. sz. közepén épült templomhoz tartozó, a templommal egyidős ferences kolostor maradványainak kutatása és feltárása. A felde­rítő jellegű ásatás felszínre hozta a 30-80 cm járószinti magas­ságban megmaradt épület részeit, a kerengőt, a cellasor É-i, K-i és DK-i szakaszait. A templom-hajóban végzett kutatással napvi­lágra került néhány, téglából épült, korábban kifosztott kripta maradványa. /OMF/ Papp László 89. Környe-Hoaoküze m /Komárom m., tatai j./ /XLI./. A kör­nye-vértessomlói műút mentén, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt nagykiterjedésű homokbányájának DNy-1 szélén XIII-XXV. sz.-i kör­templomot tártunk fel. Alaprajza belül köralakú, kivül a tizen­egyszög 9 oldala keríti, az utolsó két oldal a hajóhoz csatlakozó félköralakú szentély területére esnek.A templom hosszúsága 12,5 m­a hajó átmérője 10 m, átlagos falvastagság lm. A hajó közepén négyszögletes pilléralapzat van. A szentély közepe táján egy ró­maikori feliratos kő felső része, előlapjára fektetve szolgáltat­ta az oltár alapzatát. A templom alapfalai szabálytalan alakú kö­vekből épültek, nem sokkal a középkori talajszint fölött kezdőd­tek a téglából készült felmenő falak, amint erről a hajó D-i ol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom